Tűzoltók szabadították ki a 10 éves lányt

Egy órát ült a mosógépben - de sántít, hogyan került bele

Beszorult a mosógépbe egy 10 éves lány, akit előbb az anyja próbált kiszabadítani, de egy idő után kénytelen volt a mentőket hívni. A lány meséje viszont kissé sántít, hogy hogyan is esett bele a dobba.

2014.09.23 12:00ma.hu
Fotó: CBS New York

Mentőegységre volt szükség, hogy kiszabadítsák a mosógép dobjába szorult Dejannah Price-ot, és még ők is egy teljes órán keresztül küzdöttek az alkatrészekkel, mire sikerült lépésről lépésre lebontani a 10 éves kislányról a háztartási gépet. A Long Island-i vészhelyzetiseket a gyermek édesanyja, Diana Brown hívta fel, először ő próbálkozott a mentéssel, de rá kellett jönnie, hogy egyedül nem jut sokra.

A történet azonban kissé zavaros, amivel a gyerek azt magyarázta, hogyan is szorult bele a gépbe. Elmondása szerint épp a szőnyeget akarta kiszedni, amikor elvesztette az egyensúlyát és emiatt perdült bele a gépbe, ami még a mentőket is meglepte, de az eset annál is érdekesebb, mivel a kislánynak a feje volt kívül, miközben a térdét felhúzva "ült" a dobban. Mindenesetre ő egész jól szórakozott az abszurd helyzeten, nem úgy, mint az anyja, aki teljesen kétségbe volt esve, míg újra szabadon nem látta a lányát.

A folyamatban Dejannah nem sérült meg súlyosan, a mosógép viszont nem élte túl a beavatkozást.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.