Alkohollal kellett volna bizonyítania

Tragédia az egyetemi beavatáson: belehalt a "próbába" a diáklány

Az egyetemi egyletek meglehetősen zárt közösségként működnek, ritkán nyílik meg az ajtó az új tagok előtt, ezért nekik kemény próbákon kell keresztülmenni. Akár az életük árán is.

2014.09.22 22:00ma.hu
Fotó: Facebook

Az amerikai egyetemeken nagy divatja van a különféle egyleteknek, ezek némelyikének már a puszta létét is mély titkolózás övezi, másokról sokan tudnak, de akkor is csak keveseknek adatik meg, hogy a tagok sorába léphessenek. Nem véletlen, hogy amikor valaki megkapja a lehetőséget, hogy egy próbatétel során bizonyíthassa a rátermettségét, akkor mindent meg is tesz azért, hogy megfeleljen az elvárásoknak, akkor is, ha egyébként tudja, mennyire veszélyes játékot űznek. A New Jersey államban található Rutgers Egyetem 19 éves hallgatója, a másodéves Caitlyn Kovacs is boldog volt, amikor megtudta, hogy jelölt lett a Delta Kappa Epsilon (DKE) szövetségben, már csak a próbákat kell végigcsinálnia és ő is bekerülhet az elit csoportba.

Arra azonban sem ő, sem a többiek nem számítottak, hogy a próbatétel tragédiával fog végződni. A lány váratlanul elájult, és nem egész fél órával később, vasárnap hajnali 3:19-kor az egyetemi kórház orvosai - ahová a diáktársak segélyhívása után szállították - kimondták a halálát. Bár a boncolás eredményét és a toxikológiai vizsgálatokat meg kell várni, az elsődleges szakvélemények szerint a halálesetnek mindenképp köze van az alkoholhoz - tudta meg az NJ.com című állami hírhonlap. "Úgy tűnt, hogy bajban van" - idézte a diáktársak szavait Andrew Carey ügyész, aki azt mondta, nem tesz feljelentést, míg nincs a kezében a végleges boncolási jegyzőkönyv.

A rendőrség viszont hivatalból eljárást indított. A kihallgatások megkezdése után annyi már bizonyosan tudható, hogy a DKE-nek jelenleg 55 tagja van, a Facebookon található honlapján pedig nyílt felvételt hirdetett a tagjai közé. Erre jelentkezett az állatkutatónak tanuló Kovacs is, akit barátai vidám és energikus lányként ismertek, és úgy írták le, mint aki mindenben szívesen részt vesz. "Mindig nevetett és másokat is mindig megnevettetett" - mondta az egyik egykori gimnáziumi osztálytársa, amit a lány ugyanarra az egyetemre járó barátja, Aaron Laserna is megerősített. "Mindig rengeteg energiája volt és mindig ott volt a mosoly az arcán. Nem tudom elhinni, hogy meghalt" - fogalmazott a 19 éves fiatalember.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.