Megkapta a feladatát Ördög Nóra

Újabb tehetségkutatóval robbant a TV2: jön a Rising Star!

Amikor viharos körülmények közepette távozott az RTL-től, még mindenki csak találgatta, vajon Ördög Nóra mikor és főleg miben fog feltűnni a konkurens csatornánál. Most végre megvan a válasz.

2014.09.16 12:00ma.hu

November 9-én ismét egy hazánkban eddig nem bemutatott tehetségkutatóval készül robbantani a TV2, ráadásul ehhez mind a műsorvezetői, mind a zsűri oldaláról erős embereket felsorakoztatva, úgyhogy jó eséllyel tényleg nagy durranás lesz a Rising Star. A zenei tehetségkutatóban debütál ugyanis a néhány hónapja viharos körülmények között távozott Ördög Nóra, ami pedig a zsűritagokat illeti, a versenyzőknek alaposan fel kell kötniük a nadrágjukat, ha meg szeretnének felelni Pásztor Annának, Feke Pálnak, Kerényi Miklós Gábornak és Mező Misinek.

Az énekesek sorsának alakulásában minden eddiginél nagyobb szerephez jutnak a nézők, de természetesen nem hiányozhat a műsorból egy igazán szakavatott zsűri sem. A csapat nagy öregje vitathatatlanul a Budapesti Operettszínház Kossuth-díjas igazgatója, Kerényi Miklós Gábor, azaz KERO.

„Az éneklés és a muzsikálás fontos emberi tevékenység, s örülök, hogy a Rising Star arra ösztönzi a benne szereplőket, hogy önmagukat valamilyen zenei teljesítményen keresztül mutassák meg. Kodály országában sokan lenézik a popzenét, a musicaleket, miközben ezek a zenék az ősi dionüsszoszi művészetből származnak, és az érzelmek teljes skálájának kifejezésére alkalmasak. Két dolog miatt vállaltam el a műsorban való szereplést. Egyrészről én magam szeretnék tanulni, fejlődni érzelmileg és azt gondolom, meg tudhatom, hogy a mai fiatal korosztály honnan merít, miből táplálkozik, másrészt nagyon fontos számomra, hogy mind az előadó énekesnek, mind a befogadó közönségnek segítsünk megmutatni a zenei fejlődés lehetséges útjait, s elfogadtassuk, befogadtassuk a különböző előadásmódokat és tehetségeket a nézők számára is, akik ebben a műsorban tevékenyen vesznek majd részt. Nagyon izgalmas lesz.” – mondta a szakember, aki többek között olyan sztárokat indított el a pályán, mint Bereczki Zoltán, Dolhai Attila vagy Szabó P. Szilveszter.

A Rising Star zsűrije (Fotó: TV2)

A zsűriben helyet foglal a Sztárban Sztár versenyzőjeként is bizonyító, bevállalós énekesnő, Pásztor Anna is. „Nagy kincskereső vagyok, imádom az embereket, az érdekes, összetett személyiségeket, ezért is örültem a felkérésnek. Remélem, hogy nagyon sok izgalmas fiatallal találkozom majd, akiknek képes leszek ajtót nyitni, hogy merjenek azzá válni, amik ők ott legbelül” – árulta el az Anna & The Barbies frontembere.

A népszerű színész-énekes, Feke Pál is izgatottan várja a Rising Start. „A jó énekhang mellett hatalmas szerephez jut a személyiség, hogy valaki a televízió képernyőjén keresztül is magával tudja ragadni az embereket. A legfontosabb célom, hogy tükröt tartsak a versenyzők elé, és minden eddigi tapasztalatomat, elhivatottságomat felhasználva utat mutassak nekik. Remélem, hogy olyan tehetségekre bukkanunk, akik évek múlva is sikeresek lesznek és maradandót alkotnak. Boldog vagyok, hogy én is a zsűri tagja lehetek” – vallotta be a Junior Prima és Artisjus díjas művész.

A tehetségkutató zsűrijének negyedik tagja, Mező Misi is elhivatott. „A zenekar életében ez az ősz nagyon fontos és munkával teli időszak, mégis úgy éreztem, egy ilyen felkérésre nem mondhatok nemet. Izgalmas feladat elé nézünk a zsűritársaimmal, ebben biztos vagyok. Őszinteségre, és ha olyan szituáció adódik, vitákra is számíthatnak a nézők, mert akiben én hiszek, amellett ki fogok állni” – ígéri az idén tizenöt éves Magna Cum Laude énekese.

A nézők először november 9-én találkozhatnak a Rising Star legtehetségesebb énekeseivel, akiknek továbbjutásáról a zsűri mellett ők döntenek majd egy vadonatúj mobil-applikáció segítségével.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.