A mentorok is összevesztek

X-Faktor: "Dobjuk be, hadd ússzon" - De hát megfullad!

Az előzetes kedvcsinálókból már sejteni lehetett, hogy a 2014-es X-Faktor második válogatása sem lesz egyszerű menet, de amit a mentorok - és így a nézők is - kaptak, még így sem voltunk felkészülve.

2014.09.14 10:00ma.hu

Már a felütés is felért egy gyomorba vágással az X-Faktor második mghallgatásán, amikor a lelkes anyuka és a harsonázó fia táncra perdítették a közönséget - bár a lábakba bekúszó boogie inkább volt irónia, mintsem elismerés a közönség részéről. A Rock arond the clock című szám erősen vitatható változatát a mentorok sem bírták sokáig hallgatni, Alföldi Róbert le is intette, még mielőtt a családi duó a második versszakot is előadja, majd nagy egyetértésben a többi mentorral kifejtette, hogy ez otthon jó bulinak tűnhet, de közönség elé akkor sem kellene kiállni vele.

"A mamának megváltozott az arca, tehát megértette, hogy valami nem oké" - mondta Alföldi, bár a színpadon kívül lezajlott párbeszédből nem úgy tűnt, hogy tényleg elfogadta a döntést a kedves anyuka: "ők egy ilyen tudatállapotú emberek" - vigasztalta a fiát. Csak a kibicként kommentelő Nagy Feró talált pozitívumot az előadásban, "én is szívesen toltam volna anyámmal a halál a májra című gyöngyszemet csak így tovább" - írta a Twitteren.

A mentorok ugyanakkor már rutinosan kezelik az efféle produkciók többségét, ami egyáltalán nem csoda, bőven volt most is alkalmuk gyakorolni az elutasítást. Volt, akinek szimplán csak annyit mondtak, hogy szörnyű, ahogyan énekelnek, de volt, akinek Szikora Robi azt mondta, felért egy lábon kihordott infarktussal, Little G pedig az egyik jelentkezőt azzal ábrándította ki az énekesi karriert illetően, hogy "a folyók is kiszáradnak" a hangjától. Ennél már csak az volt a jobb, amikor a pécsi rapper a nem túl szalonképes szövege után négy nemmel távozott a színpadról, majd az előtérben várakozó nagymama azzal fogadta: "na mi van, nem sikerült? én megmondtam neked!"

A Charlie-rekedtségű hangon dörmögő pultosnő sem győzte meg a mentorokat, mint ahogy az a srác sem, akitől Tóth Gabi valami kőkemény metált várt volna, ehelyett a jelentkező jódlizni és kotkodákolni kezdett - igaz, ez utóbbi legalább tényleg szórakoztató és vicces volt, ha eltekintünk attól az aprócska ténytől, hogy ez egy énekverseny válogatóján hangzott el.

Fotó: RTL Klub / X-Faktor

A tatabányai MC Attika és Sir Round azzal a szándékkal érkezett, hogy "elhúzzák a mentorok nótáját is", majd a mulatós diszkóval az első sokk után még Tóth Gabit is meggyőzték, aki eleinte még a fülét is befogta, de aztán lelkesen énekelte ő is a 100 forintnak 50 a fele című nótát. Bár bevallotta, hogy nem az ő műfaja, mégis élvezte, és azt még Szikora és Little G is elismerte, hogy abban a műfajban, amit nyomnak, jók, csak Alföldinek volt túl "sok" a produkciójuk. A srácok az X-Faktorba nem annyira passzoló stílus ellenére négy igennel jutottak tovább a Táborba.

Az aktuális válogató első elviselhető pillanatára majdnem fél órát (a mentoroknak élőben sok órát) kellett várni, amikor a mélyen vallásos Andelic Jonathan a popzene egyik fohászát, a Let it be című Lennon-slágert adta elő, és ezzel a mentorok lelkét megbizsergette, sőt, Little G azt mondta, alighanem a legjobb férfiorgánumot hallotta évek óta - nem volt kérdés, hogy az ő helye is ott van a Táborban, az ötödik igent meg Nagy Feró küldte a partvonalról.

Ahogy az előző években, idén sincs hiány visszatérő jelentkezőkből. Volt, aki csak a Táborig jutott el korábban, volt, aki a Mentorok Házában esett ki, de ha rájuk csak kevesen emlékeznek is, Tóth Marci bizonyára minden szorgos X-Faktor-rajongónak ismerős lehet, őt tavaly a sorozatos bakik és linkségek ellenére Tóth Gabi magával vitte az élő show-ba is, ám ott a 2. fordulóban kiesett. Most újult erővel tértek vissza mindhárman, és mind Marci, mind Benjamin megfogadta, hogy ezúttal a szövegeket is mindig időben megtanulják. A korábban szólóban indult három srác most Otherline néven, csapatként tért vissza, és egy kicsit magyarázat is volt a visszatérésükre a választott sláger, ami nem más volt, mint az Első Emelet örökzöldje, A film forog tovább.

"Érted is szeretném bebizonyítani, hogy itt a helyem" - mondta Marci, amivel egy pillanat alatt kiborította a volt mentorát. A produkció végén azonban egyáltalán nem azt kapták, amire számítottak. "Marci, mi történt magával? Mi ez a modoros, álságos, műanyag, műhappy hamisság? Olyan, mintha felvettetek volna egy álarcot!" - foglalta össze Alföldi, és azt mondta, nem biztos, hogy ez a jó út. "Le kell venni az arcból mindenkinek, és a zenére kell koncentrálni" - mondta Little G is, és Szikora egy darab igenje kevés volt a srácok továbbjutásához, ezúttal már az első körnél elbúcsúzhattak a fiúk a versenytől.

Fotó: RTL Klub / X-Faktor

Nehéz volt nevetés nélkül kibírni a nyugdíjas Simora István produkcióját, főleg mikor a bemutatkozása közepénél leintett férfi egy primadonna sértettségével vonult le a színpadról. Furcsa vagy épp őrült figurákból tehát bőven kijutott, és persze a legtöbb induló jóval erősebb egóval rendelkezett, mint hanggal, épp ezért az elutaítást sem viselték jól. Aztán végre elérkezett az, akire már napok óta kíváncsian várt minden néző: Hörcher László "kortalan díva", aki a mentorok előtt már egyáltalán nem volt ismeretlen, Tóth Gabit már tavaly is kiakasztotta, miután ripityára tört és megtaposott egy gitárt.

A botrány ezúttal sem maradt el, a különleges performanszairól is elhíresült festő otromba sértésekkel tűzdelve fejezte ki nemtetszését az elutasítás miatt, végül azzal fenyegetőzött, hogy az őt ért sérelmen "törvényes eszközökkel" fog elégtételt venni, mert vele ez a "mentorgarnitúra nem fog szórakozni".

Szerencsére jobb pillanatokból is bőven kijutott a mentoroknak, mint például az énekét jeleléssel kísérő Horányi Júlia előadása. Az általában szigorú Alföldi azt mondta, megtörtént a csoda, és miután három társa is más-más szavakkal, de lényegében ugyanezt fogalmazta meg, nem volt kérdéses a négyigenes továbbjutás.

Persze nem volt mindig ilyen egyértelmű a döntés, ahogy az eddigiek alapján tűnhet, időnként ádáz viták is kialakultak a mentorok közt. "Csak bele kell lökni a vízbe, hogy ússzál" - jegyezte meg az egyik versenyző után Little G, akit viszont Alföldi már az első pár hang után leintett és azt válaszolta a mentortársának, hogy a lány megfulladna - mármint ha belöknék abba a szimbolikus vízbe. De G egy idő után már egyre nehezebben viselte, hogy akárkire igent mondana, Alföldi sorozatosan leinti és elküldi a jelöltjeit.

Aztán egy olyan történt, ami korábban még talán soha, a válogatón legalábbis semmiképp. Bár a 19 éves Cseh Andrea produkciója után a mentorok két igent és két nemet adtak, ami kevés volt a továbbjutáshoz, Tóth Gabi láthatóan küzdött az érzelmeivel, és ezt látva Szikora és G olyan kampányba kezdett, hogy sikerült meggyőzniük a harmadik mentort, hogy megérdemel a lány egy esélyt a bizonyításra. A már távozófélben lévő Andreát tehát visszaküldték a színpadra és bejelentették neki, hogy mégiscsak bejutott a következő fordulóba, kérdés, tud-e majd élni a kapott lehetőséggel.

Fotó: RTL Klub / X-Faktor

A 2. meghallgatás i-jére a pontot Szabó Richárd, alias Ricsi bácsi tette fel, aki leendő tanítóként a gyerekekre hallgatva szánta rá magát a jelentkezésre. "A pillanatnyi célom, hogy a táborba bekerüljek. Ha nem sikerül, akkor is még lehetek a gyerekek kedvence, az iskola sztárja" - mondta mosolyogva, de láthatóan nem túltengő önbizalommal, és erősítésként a négy éve elhunyt nagymamája fényképét tette a mellénye belső zsebébe, aki mindig is fontos volt számára. Az imádnivaló Nagy Mackót nehéz nem szeretni, már akkor belopta magát a közönség szívébe, amikor Alföldi néhány percet beszélgetett vele a produkció előtt, szerényen, de végtelen szeretettel mesélt a tanítványairól, akik természetesen egy emberként sorakoztak fel a színfalak mögött, hogy drukkoljanak "Ricsi bácsinak".

Ő pedig rázendített Joe Cocker You are so beautiful című dalára, és egy csapásra eltűnt az a nézeteltérés, ami előtte a mentorasztal két vége közt érződött. Alföldi másodpercekkel később már azt mondta, futkározik a hideg a hátán, de mégis nehezen tudtak hozzákezdeni a végén az értékeléshez és a szavazáshoz, mert Ricsi bácsi nem tudta elhinni, hogy az álló vastaps neki szól. Ha valaki nem látta ezt a válogatót, és csak 10 perce van, hogy belenézzen, akkor azt ajánljuk, ez az utolsó 10 perc legyen az!

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.