Szolidaritás

Brüsszelben lép fel Conchita Wurst

Az eurovíziós dalverseny győztesének elmondása szerint fontosnak tartja, hogy fellépjen az emberi jogok és az egyenlőség Európájáért.

2014.09.12 04:22MTI
http://wiwibloggs.com/wp-content/uploads/2014/03/conchita-wurst-for-eurovision-2014-600x334.jpg

Az Európai Parlament (EP) brüsszeli épületegyüttese által körülölelt Szolidaritás téren lép fel október 8-án a legutóbbi eurovíziós dalverseny győztese, Thomas Neuwirth, művésznevén Conchita Wurst - jelentette be a Twitteren Ulrike Lunacek zöldpárti EP-képviselő, az uniós parlament egyik alelnöke.

Lunacek a rendezvény egyik házigazdája is lesz egyben. A Twitteren közzétett plakát tanúsága szerint rajta kívül ott lesz az eseményen Dennis De Jong, a radikális baloldal holland szocialista képviselője, Sophie in 't Veld holland liberális politikus, az Európai Néppárt részéről a finn Nemzeti Koalíciós Párt politikusa, Sirpa Pietikäinen és Daniele Viotti, az olasz Demokrata Párt EP-képviselője az európai szociáldemokraták frakciójából.

Conchita Wurst elmondása szerint fontosnak tartja, hogy fellépjen az emberi jogok és az egyenlőség Európájáért. "A pártszínek pedig nem számítanak nekem, amíg az emberiesség áll előtérben" - jegyezte meg.

Lunacek kifejtette: Conchita Wurst brüsszeli fellépése egyfajta felhívás az európai képviselők felé is. "A nyitottság és a diszkriminációnélküliség jele, hogy az emberek Conchita Wurstra adták le szavazataikat az Eurovíziós Dalfesztiválon. Ezt kellene ez Európai Unió és tagállamainak politikájába átültetni a törvényes és társadalmi keretfeltételek megteremtésével a félelem nélküli életért és szerelemért" - fogalmazott az EP-képviselő.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.