Véletlen balesetként zárták le az ügyet

"Az UZI már túl sok volt" - ezért lőtte le a kislány a lövészoktatót

A rendőrség nem vallatta ki a 9 éves kislányt vagy a szüleit a múlt heti végzetes baleset után, balesetként tekintenek a lövészoktató megölésére, amit egy sorozatlövésre állított UZI okozott.

2014.09.03 07:31ma.hu
Fotó: YouTube

A 9 éves kislány, aki egy arizonai lőtéren megölte az egyik oktatót, azt mondta, hogy az UZI típusú géppisztoly már "túl sok volt neki" - áll a kedden kiadott rendőrségi jelentésben, amely az egy héttel korábbi baleset körülményeit tárta fel. A kislány augusztus 25-én a szüleivel és két testvérével átutazóban volt a Mohave sivatagban, nyaralás közben tértek be a lőtérre, ahol kipróbálhatott néhány fegyvert, köztük egy UZI-t is. Az esetről készült videón - amelyet a gyermek apja forgatott - látszik, hogy először a pisztoly egyes lövésre volt állítva, aztán az oktató átkapcsolta sorozatlövésre, a következő pillanatban pedig a lövések ereje kicsavarta a kislány kezéből a pisztolyt és az irányíthatatlanná vált fegyver fejen lőtte az oktatót. A 39 éves Charles Vacca később a kórházban belehalt a sérüléseibe.

"Éjjel-nappal imádkoztunk, hogy túlélje a sérülést" - fogalmazott a kislány családja a múlt héten kiadott nyilatkozatban, a nyomozás közben pedig kiderült, hogy az első pillanatban fel sem fogták, mi történt, először csak azt látták, hogy a lányuk fájlalja a vállát. "Az apa azt mondta, hogy a családját azonnal az étterembe vitte, így a gyerekek nem láthatták, mi történt" - áll a jelentésben. "Az anya láthatóan zaklatott volt és megrendült. Azt mondta, látta, ahogy a fegyver elsült és ahogy a lánya eldobta azt. A kislány megfordult és azt mondta, hogy ez túl sok volt neki, és fájlalta a vállát. Az anya szerint senki nem tudta, hogy Vaccát meglőtték, míg egy másik oktató oda nem rohant."

A család azt is leírta a közleményben, hogy szinte elpusztította őket a baleset, miután kiderült, hogy egy különleges és rövid kirándulásból a nyári vakáció alatt egy életet megváltoztató tragédia lett. Most minden amerikait arra kérnek, hogy ne a különböző érdekeikhez használják fel a tragédiát, inkább imádkozzanak Vacca egész családjáért és gyermekeiért.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.