Próbálja kikerülni a ciki helyzeteket, de...

Bogi: "eléggé kínos volt" - fogadásból kellett aerobikórát tartania

Sok fiatal mellett nagy rajongója a még gimis Bogi is a Kínos című tinisorozatnak, sőt, a népszerű énekesnő azt is bevallotta, hogy ő maga is került már kellemetlen helyzetbe.

2014.08.29 16:29ma.hu

Szeptember 1-től jön a félreértésekre és ciki helyzetekre alapozó, több díjra jelölt Kínos című sorozat 4. évada a hazai zenecsatornán. A történet középpontjában Jenna áll, aki miközben állandóan hülye helyzetekbe keveredik, még két pasi között is őrlődik. Hazánk egyik legsikeresebb fiatal énekesnője, az Eurovíziós Dalfesztivál hazai válogatójában feltűnt Bogi szerint a Kínos karakterei tipikus mai tiniket testesítenek meg.

Az első résztől kezdve néztem a Kínost, imádom a humorát, és a karakterek is nagyon el vannak találva” – kezdte Bogi. – „A szerelmi szál is izgalmas, sokat beszélgettünk erről a barátnőimmel, elárulom, hogy én abszolút Matty-pártoló vagyok, külsőre is jobban bejön. Szerintem a lányoknak általában a rosszfiúk tetszenek, nekem azonban a legfontosabb, hogy a kiszemelt srác különleges legyen” – árulta el a fiatal sztár, akinek Jennával ellentétben sosem volt iskolai szerelme.

Fotó: Redlemon

Nem volt sulis kapcsolatom, bár mindig jóban voltam a fiúkkal, sok fiúbarátom van. Szerintem nem jó, ha valaki osztálytárssal jön össze, bár a barátnőimnél előfordult, sőt volt arra is példa, hogy én hoztam össze iskolatársakat” – mondta el Bogi, aki hozzátette, amikor énekes karrierje elindult, már nem igazán volt ideje a közös iskolai programokra. Az Eurovíziós dalverseny után ugyanis felpörögtek az események az életében, többek között a 2014-es Cometen A Legjobb Új Előadó kategóriájában jelölték, majd nem sokkal később elnyerte a VIVA Chart Show Arany Triangulum díját is.

Sajnos sokan nem értettek meg a régi gimiben, nem igazán szerettem bejárni. Nemrég azonban iskolát váltottam, ahol szerencsére mindenki szeret, és azzal együtt fogadnak el, hogy az éneklés miatt esetleg kevesebb időm van a közös bulikra, programokra” – mondta Bogi, akit Jennával ellentétben szerencsére eddig elkerültek a béna balesetek, noha ügyetlennek vallja magát.

Nagyon tetszik, ahogy Jenna kezeli a ciki helyzeteket, hiába szerencsétlen néha, humorral és iróniával mindig jól jön ki a szituációkból. Bevallom, én is ügyetlen vagyok sokszor, jellemzőek rám a kínos pillanatok, bár igazán durva helyzetbe még nem kerültem. Nagyon kellemetlen perceket éltem át, amikor egy iskolai fogadás elvesztése után az aulában kellett a fél suli és a tanárok előtt aerobikórát tartanom – na ez eléggé kínos volt” – mesélte az énekesnő.

A Kínos 4. évadában a kellemetlen helyzetek mellett megcsalás, túlzott szülői szigor és egy egészen új környezet várja a sorozat kedvelőit. Hogy a suli menő sráca, Matty és a végtelenül esetlen Jenna végül tényleg egymásra talál-e, kiderül szeptember 1-től a VIVA műsorán, hétfőn és kedden 21:00-től, szerdától pedig 21:30-tól.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.