Lassan már csak a pápa marad ki?

Ice bucket: George W. Bush bevállalta, Bill Clintonnál a labda

Barack Obama inkább fizetett, Mark Zuckerbereg és Bill Gates fizetett ÉS öntött, és most George W. Bush is bevállalta mind a jeges vizet, mind az adakozást. De hogyan dönt Bill Clinton?

2014.08.21 15:29ma.hu

Tovább száguld az Ice Bucket Challenge szédítő sikere, már George W. Busht is elérte, aki felesége jóvoltából ázott el egy igencsak méretes vödörnyi jeges víztől. A volt amerikai elnök még viccelődött is, mielőtt felesége a fejére borította a vizet, Bush pedig az első pillanatban meg sem bírt szólalni a meglepetéstől, csak néhány másodpercnyi csönd után jajdult fel. Amikor aztán magához tért és kissé megtörölközött, gyorsan továbbadta a labdát a saját elődjének, Bill Clintonnak, no meg Rory McIlroy golfbajnoknak és saját lányának, Jenna Bush Hagernek. Nekik a szabályok értelmében 24 óra áll rendelkezésükre, hogy eldöntsék, vállalják-e a fejükre zúduló jeges vizet, vagy adományukkal segítik az ALS Alapítvány munkáját.

A szervezet egy súlyos idegrendszeri betegség, az ALS, azaz az amiotrófiás laterálszklerózis által sújtott betegeknek próbál segíteni, miközben a betegség gyógymódját kutatják. A betegség során az akaratlagosan mozgatható izmok irányításáért felelős idegsejtek fokozatosan elsorvadnak, így a beteg eleinte csak néhány hétköznapi mozdulatot képtelen elvégezni, majd állapota romlásával előbb teljesen lebénul, végül a légzőizmai is megbénulnak és ez okozza a halálát - átlagosan 3-5 évvel az első tünetek megjelenése után.

Fotó: YouTube/ALS

A kezdeményezéshez már számtalan nemzetközi híresség csatlakozott és néhány napja hazánkba is begyűrűzött a mozgalom. Vállalta a kihívást Mark Zuckerberg, aki többek közt Bill Gates-et hívta ki és ő 24 órával később megtette, amit a világ elvárt tőle, jeget borított magára Rita Ora, James Franco, Gisele, Britney Spears, Iggy Azalea, Miley Cyrus, vállalta a kihívást Robert Downey Jr., Taylor Swift, Gwen Stefani, Eva Longoria, Usain Bolt, Justin Bieber, továbbá David Beckham, Robert Pattinson és Oprah Winfrey is, a sort pedig hosszan lehetne még folytatni. Barack Obama is megkapta a képzeletbeli stafétabotot, de ő inkább a jótékonykodást választotta a víz helyett.

A hazai sztárok között Gönczi Gábor élő adásban öntötte fejen magát és kihívta Ákost, Palvin Barbit és Dzsudzsák Balázst, valamint más szervezetek javára, de szintén jeges víz alá állt Hujber Feri, Hajdú Péter és Szabó Zsófi, aki Kasza Tibinek passzolta tovább a kihívást, sőt, mindhárman adakoztak is egy-egy általuk megnevezett alapítványnak.

Ahány híresség és befolyásos személy a jó ügy mellé állt már, talán nem szentségtörés megkérdezni: Ferenc pápát ki hívja ki?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.