Jön az V. Tánciskolák Éjszakája

Tánctérré varázsolja Keleti Andi a bevásárlóközpontot

A Nyugati mellett melegíthetnek be a tánc szerelmesei az immár ötödik alkalommal megrendezésre kerülő Tánciskolák Éjszakája című programsorozatra, a lépéseket Keleti Andi (is) diktálja.

2014.08.18 13:29ma.hu

Az idei év is kedvez a táncok szerelmeseinek, ugyanis szeptember 12-én, pénteken immáron ötödik alkalommal nyílnak ki országszerte a tánciskolák kapui. Az est különlegessége, hogy bemelegítésként Keleti Andi szárnyai alatt megszállják a táncosok a Nyugati téri bevásárlóközpontot. Ingyenes órákban, látványos produkciókban nem lesz hiány, és ez még csak a kezdet.

Az V. Tánciskolák Éjszakája pikantériáját az adja, hogy a varázslatos éjjel előtt most egy központi helyszínen melegíthetnek, nem csak a táncosok, de a tánc szerelmesei is. Már 6 órakor megnyílik a táncoslábúak előtt a WestEnd Millennium udvara és a WestEnd Nyugati tér felőli főbejárata előtti Eiffel tér is, ahol a tánctanárok egészen este 9-ig látványos bemutatókkal és ingyenes órákkal kápráztatják el az érdeklődőket, sőt meglepetésvendégek is feltűnnek majd a színpadon.

Mindenem a tánc, ezért is gondolom úgy, hogy nagyon fontos támogatnom ezt az évről évre megújuló fantasztikus eseményt. A táncok szerelmeseinek egy teljesen ingyenes programmal kedveskedünk, hogy ellazuljanak és ráhangolódjanak az éjszakára. A táncórámon elsajátított lépéseket pedig azonnal gyakorolhatják a „nebulók” az eseményhez csatlakozott tánciskolákban is. Nem számít, ki hány éves, és az sem, milyen szinten tud táncolni. Ezen az estén csak az a fontos, hogy együtt mozogjunk és élvezzük a zene, a ritmus és a tánc fantasztikus energiáját” – buzdít mindenkit a részvételre Keleti Andi.

Fotó: Just Creative

Ősszel igazi péntek esti lázban jubilál a nagyszabású esemény, a Tánciskolák Éjszakája, mely 2010-ben indult útjára, így ma már 4 éves múltra tekint vissza. Ez időszak alatt a rendezvény pályája folyamatosan felfelé ívelt, évről évre több ezer ember látogatott el a résztvevő tánciskolákba Budapesten és a vidéki városokban egyaránt, hogy bepillantást nyerjen a táncok lenyűgöző világába.

Ritmusból, látványból idén sem lesz hiány, mind a hagyományos műfaj kedvelői, mind a modern táncok szerelmesei megtalálják majd a hozzájuk közel álló stílust. Most is lesz többek között keringő, cha-cha-cha, salsa, tangó, hip-hop, kizomba, bachata, boogie-woogie és persze az ingyenes táncoktatáson túl táncbemutatókkal is kedveskednek a szervezők.

Ez az éjszaka egy remek lehetőség azoknak, akik még csak ismerkednek a tánclépésekkel, de a színes programoknak köszönhetően a visszatérő rutinos táncosok sem fognak unatkozni. Hogy miért érdemes ezen az éjjelen a tánciskkolákkal tartani? Mert bárki elsajátíthatja kedvenc tánca alaplépéseit, megcsodálhatja, hogy csinálják a profik, kedvezményesen vásárolhatunk tánctanfolyam-bérleteket, emellett pedig remek szórakozás, sőt, új barátokra is szert lehet tenni. Megéri, ugye?

"Tarts velünk, és add át magad a ritmusnak egy éjszakára!" - hangzik a szlogen. Az eseményre minden résztvevő tánciskola külön programmal készül majd, részletek a www.tanciskolak-ejszakaja.hu oldalon

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.