Barátság született

Bódi Sylvi 10 napig volt egy hajón egy vadidegen lánnyal összezárva...

A barna szexszimbólum csak annyit tudott a szőkeségről, hogy szörfös és modell, illetve hogy a mostani német Playboy címlapján feszít. Az összezárva töltött idő biztosan izgalmasan telhetett, hiszen már a következő közös útjukat tervezik...

2014.08.04 06:30ma.hu

Kiskorom óta napi szinten szembesülök a női irigységgel és az ebből adódó rosszindulattal...” – kezdet szombat esti posztját a barna modell. „A kezdeti nehézségek után hamar megtanultam ezt kezelni. Anyukám elmagyarázta a dolgok miértjét, én pedig gyorsan belerázódtam, s hosszú-hosszú ideje minden ilyen jellegű megnyilvánulás lepereg rólam, s teljesen hidegen hagy” – majd hozzátette, hogy a beszólogató, szemmel ölni próbáló hölgyek sora sosem fogy el, de tisztában van vele, hogy ez így lesz, amíg világ a világ...

A modellek között, ahol szépség és csinosság kategóriában mérettettnek meg a lányok...na, ott kis híján késsel-villával darabolják fel egymást a nőnemű egyedek...” – folytatta a bejegyzést, de mint kiderült, még a szörfös lányok között sincsen ez másképp, bár Sylvi szerint itt azért kicsit jobb a helyzet.

Kis bikiniben szörfözöl, aránylag tűrhető az alakod és még szörfözni is tudsz. Na, ez már pont elég ahhoz, hogy undok béka tekintettel szórjon rád villámokat a többi lány szeme...
Míg egy divatbemutatón bosszúból eldugják a cipődet, itt más formában megy a rosszindulatúskodás. Simán direkt rá droppolnak a hullámodra (rásiklanak) -ami már önmagában is bunkóság, még ha véletlenül is fordul elő- blokkolják az utadat, s rákényszerítenek, hogy egyenesen menj... Egyenesen a tűéles zátony fele... Hihetetlen, hogy a nök meddig el bírnak menni, ha aljasságról van szó...Persze tisztelet a kivételnek.


A fentiek abból a szempontból is érdekesek, hogy a barna szépség 10 napot töltött egy hajón egy kis kabinban összezárva egy vadidegen lánnyal, akiről csak annyit tudott, hogy szörfös és modell, illetve, hogy a mostani német Playboy címlapján feszít... Azaz nagyjából borítékolva volt innentől a forgatókönyv, ám az élet mindig tud újat produkálni:

Bódi Sylvi Fan Club (hivatalos) Facebook-oldal

"Hát bevallom nektek, hogy nagyon izgultam, hogy mi lesz ebből, hány napig fogjuk bírni, mikor kezd majd el a szőkeség irigy pillantásokat vetni, beszólogatni stb. Na, hát nem ez történt. Sőt! Az első perctől kezdve kölcsönös szimpátia alakult ki közöttünk. Ez a szimpátia a nyaralás végére barátsággá mélyült. Aranyos, vagány, vicces, tisztelettudó, bevállalós, őszinte és jól szörfözik. Ezekkel a jelzőkkel tudnám illetni a jobbomon ülő Janni Hönscheidot. Hatalmas nevetések, jó hangulatú bulik, vidám közös szörfözések, egész éjszakán át tartó beszélgetések jellemezték ezt a fantasztikus nyaralást" - zárta meglepő fordulattal a posztot Sylvi, aki szerencsés embernek tartja magát, mert talált egy szörfös barátnőt, akivel biztos, hogy lesz folytatás, hiszen már a következő közös útjukat tervezik.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.