Összekeverte a házat?

Betört, aztán meztelenül elaludt az ágyban

Állítólag eltévesztette a házszámot, ezért ment be egy házaspár otthonába a betörő, és ebben lehet is valami, mert különben aligha feküdt volna be meztelenül az ágyukba.

2014.07.31 17:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/FrameAngel

Betöréssel vádolják, bár ő maga esküdözik, hogy csak eltévesztette a házszámot, és azért feküdt meztelenül az ágyba, mert azt hitte, a barátnőjénél van. Az új-mexikói Albuquerque egyik lakásában talált férfiról ugyanakkor az nem derült ki, hogy a barátnője egészen pontosan hol is lakik és miért nem tűnt fel neki, hogy a lakás nyilvánvalóan másképp néz ki. Az viszont biztos, hogy a 30 éves Freddy Shelby az ablakon keresztül mászott be a meg nem nevezett házaspár otthonába.

A News13 című online hírportál információi szerint a betörő előbb kivett a hűtőből egy üdítőt, majd azzal együtt felment a hálószobába, ahol meztelenre vetkőzött és lefeküdt. Az álom annyira elnyomta, hogy még arra se ébredt fel, amikor a háziak hazaérkeztek, ők viszont Shelby felfedezése után rögtön a telefonért nyúltak és kihívták a rendőrséget. A férfi még akkor is húzta a lóbőrt, amikor a rendőr megpróbálta kideríteni, mit keres ott, és csak arra riadt fel, amikor a tiszt lerántotta róla a takarót.

Az amerikai sajtó úgy tudja, a férfit letartóztatták, de egyelőre nem ismert, hogy van-e ügyvédje.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.