Átanyakönyvelne

Se nő, se férfi: köztes/egyéb szeretne lenni egy német

Egy születésekor nőneműként regisztrált német ember a nemi megjelölés megváltoztatását kéri az anyakönyvi kivonatában, de nem akar férfi sem lenni.

2014.07.28 18:38MTI

Német hírportálok beszámolói szerint a Vanja keresztnevű 25 éves, szakállas fiatal a Hannover melletti Gehrden anyakönyvi hivatalának hétfőn megküldött beadványában kérelmezte, hogy a születési anyakönyvi kivonatában a nemet jelölő kifejezést helyettesítsék a "köztes/egyéb" kifejezéssel.

Kérését azzal indokolta: szerinte nem igaz, hogy csak nők és férfiak vannak a világon. Kezdeményezését támogatja egy aktivistacsoport, amely jelezte, hogy akár az alkotmánybíróságig is elviszik az ügyet, ha szükséges.

Németországban több mint tíz éve egy interszexuális személy sikertelenül kezdeményezte, hogy a személyi igazolványában ne a nő és ne a férfi, hanem egy harmadik nem szerepeljen. Tavaly viszont változott a német jogrend viszonya a nemhez: bevezettek egy törvényt, amely szerint a nem megjelölése nélkül is anyakönyveztetni lehet azokat csecsemőket, akikről születésükkor nem dönthető el egyértelműen, hogy lányok-e vagy fiúk. Jogvédők azonban további lépéseket sürgetnek az interszexuális emberek helyzetének javítására, egyebek között el akarják érni a nem meghatározása céljából csecsemőkön végzett műtétek betiltását.

Becslések szerint Németországban nagyjából 80 ezer olyan személy él, akinek nemét nem lehet pontosan meghatározni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.