4 évesen fogott botot először

60 éve pecázik Reviczky Gábor

Beköszöntött a nyári szabadság Reviczky Gáborhoz, ez pedig - több mint 6 évtizede - egyet jelent számára a pecázással.

2014.07.27 07:30ma.hu
A színész egy kapitális fogással (fotó: RedLemon)

A színművész négy évesen fogott először horgászbotot a kezébe, manapság már 17 éves fia is elkíséri a partra, felesége, Krisztina pedig valóságos mestere a halas ételeknek. Reviczkynek minden egyes halfajtához külön, jól bevált receptje van - írja a RedLemon.

"A családomból soha senki nem pecázott, ám mivel Tatabánya körül már gyerekkoromban is remek horgászhelyek voltak, így négy évesen lejártam a partra - csoda, hogy elengedtek a szüleim" - elevenítette fel az élményeit Reviczky. Azóta már sok ponty lefolyt a Dunán, ám a színész szenvedélye még a régi, egy 37 kilós busát és egy 27 kilós harcsafogást is magáénak mondhat. Színésztársaival, Trokán Péterrel és Csőre Gáborral pedig olykor Észak-Európáig is elmennek egy kellemes pecakörút kedvéért.

"A fiam néha elkísér pecázni, ez a mi közös programunk. Amúgy is vízi ember, kiváló kajakos, de horgászni egyedül velem jár. A hallé főzése azonban kizárólag az én dolgom. Bunyevác halfőző edényt és friss halat használok, a kalocsai paprikát barátok gyűjtik be nekem, az alapvető titok pedig a makói hagyma, ez adja a leves ragadós szaftját" - magyarázta a színész, aki a hal minden fajtája iránt rajong, legyen az édesvízi, vagy tengeri. Nem is érti, hogyan fordulhat elő, hogy a magyarok évente mindössze négy kilót fogyasztanak a halakból. Ennek talán az lehet az oka, hogy nem ismerik a felesége fogásait.

"Krisztina csodálatos, kreatív ember, fantasztikus dolgokra képes a hallal. Nekem is megvan a saját specialitásom: különleges füstölő edényben több rétegben helyezem el a halakat - főleg süllőt és pisztrángot -, fűszersót és némi olajat adok hozzá. Fenséges!" - mondta Reviczky.

A Halászati Operatív Program (HOP) - amely Magyarországon a halfogyasztás népszerűsítését tűzte ki célul - kiemelt feladatának tekinti, hogy a halból készült ételek minél gyakrabban és minél több változatban kerüljenek mindannyiunk asztalára.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.