Elpilledtek

Rekordáron kelt el egy Rolex Panda Monacóban

Rekordáron, 336 600 euróért (100 millió forintért) kelt el egy Rolex Panda Monacóban, az Artcurial aukciósház ritka órákat, ékszereket és Hermés-táskákat kínáló hagyományos nyári árverésén

2014.07.26 07:30MTI
Forrás: Wikipedia

A párizsi aukciósház tájékoztatása szerint Pandaként is emlegetett Rolex Oyster Daytona "Paul Newman" nevű modell kedd este elárverezett darabja egy ázsiai gyűjtőhöz került. Az óra 1969-ben készült.

Az árverésen 362 órára lehetett licitálni, a bevétel meghaladta a kétmillió eurót. A rekorder óra - amelynek számlapján a fekete színű részek az idők során kávébarnára fakultak - egy másik Panda rekordját adta át a múltnak. Azért az 1965-ben készült karóráért 83 600 eurót fizetett egy európai gyűjtő.

"Míg korábban a Patek Philippe uralta a piacot az óragyűjtők körében, most úgy tűnik, hogy a Rolex kezdi átvenni a vezető helyet" - jegyezte meg közleményében az Artcuriel egyik szakértője, hozzátéve, hogy a vintázs Rolexek különösen keresettek.

Az aukciósház szerdán és csütörtökön folytatja monacói árveréssorozatát, amelynek kínálatában 963 ékszer is szerepel. Kiemelkedik közülük egy három rendkívüli tisztaságú fehérgyémánttal kirakott Van Cleef & Arpels-gyűrű, valamint egy kékgyémánt gyűrű. Előbbi értékét 1-1,4 millió, utóbbiét 400 ezer euróra taksálják.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.