Szeretkezés közben lett özvegy a nő

"Még rajtad van a zokni" - mondta, aztán meghalt a szexre készülő férj

A házaspár kisbabát szeretett volna, ezért kiszámolták, mikor van az ideális időpont a fogantatásra - de az örömtelinek induló esemény tragikus véget ért, szinte percekkel a kezdés után.

2014.07.17 16:37ma.hu

"Még rajtad van a zokni" - ezek azok a szavak, amiket a 38 éves Lucie Brownlee valószínűleg soha nem fog elfelejteni. Ezek voltak az utolsó szavai férjének, miközben épp szeretkezni készültek, aztán a következő másodpercben összeesett és már nem lehetett újraindítani a szívét. A tragédia óta két év telt el, a váratlanul özveggyé lett asszony pedig most egy könyvet adott ki, amelyben elmeséli, hogyan volt képes túlélni a gyász időszakát és felülemelkedni a veszteség érzésén.

Az akkor 36 éves Lucie-nak és egy évvel idősebb férjének, Mark Johnstonnak már volt egy 4 éves lánya, de a végzetes nap előtti év novemberében a második gyermekét váró Lucie elvesztette a babát. Mivel mindketten tudták, hogy nem könnyű a teherbe esés, gondosan számolgatták a napokat és órákat, hogy a kislányukat egy testvérrel örvendeztethessék meg. "Aki már próbálkozott a babával, tudja, hogy minden hónapban van egy kis időablak, amikor a lehető legnagyobb az esély. Épp az anyám házában voltunk a nagymamám temetése után. Nem a legideálisabb dolog az anyám ágyában összebújni, de nem akartuk kihagyni ezt az időablakot" - magyarázta az özvegy.

Fotó: freedigitalphotos.net/imagerymajestic

"Nem szexeltünk régóta, épp csak elkezdtük, amikor összeesett. Az utolsó szavai, amiket hozzám intézett, ezek voltak: még rajtad van a zokni. Azt hittem, csak összeesett, mert probléma volt a szívével, de meg sem fordult a fejemben, hogy nem ébred fel." Mark négy évvel korábban lett először rosszul, ekkor derült ki, hogy szívritmus-problémái vannak, az arrythmia pedig a hirtelen szívhalál egyik leggyakoribb oka. A leginkább veszélyeztetett csoport a 35-45 év közötti férfiak - vagyis Mark pont beleesett ebbe a körbe. Akkor megműtötték és úgy tűnt, teljesen meggyógyult, ráadásul minden szempontból fitt és egészséges volt.

"Felhívtam a segélyszámot és fél órán keresztül csináltam a mesterséges lélegeztetést és szívmasszázst, míg a mentők megérkeztek" - folytatta a nő. A mentőápolók aztán további 40 percig küzdöttek a férfi újraélesztésével, de már hiába. A tragédia összetörte az addig boldog feleséget is, aki ezután inni kezdett és ahogy fogalmazott, egy "abszolút helytelen" viszonyba keveredett egy vízvezeték-szerelővel. Családja és barátai egyre jobban aggódtak, hogy végérvényesen rossz útra tért, de aztán tavaly áprilisban Lucie blogot indított, amelyben kitárta érzéseit és lépésről lépésre közelebb került ahhoz, hogy feldolgozza a veszteséget.

Most Me After You, azaz Utánad címmel könyvben adta ki mindazt, amiken keresztülment, és azt reméli, hogy története talán másoknak is segít - és már újra képes mosolyogva beszélni Markról.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.