Bemászott a gyerek a dobba

Tűzoltóknak kellett kivágni a háromévest a mosógépből

Bemászott egy hároméves gyerek a mosógépbe, amíg anyja pár percre magára hagyta, kifelé pedig nem tudott jönni, a tűzoltóknak le kellett vágniuk róla a forgódobot.

2014.07.15 09:29ma.hu

Az anya csak néhány percre hagyta magára a hároméves gyermekét, ám ez épp elég volt arra, hogy az apróság felmásszon a felültöltős mosógép tetejére, onnan pedig egyenes út vezetett a forgódobba. Kifelé már nem bizonyult ilyen egyszerűnek az út, a kisfiú ugyanis beszorult a szűk helyre. Anyja csaknem fél órán keresztül próbálta valahogy kiszabadítani onnan, mire feladta a kétségbeesett kísérletet és rászánta magát, hogy felhívja a tűzoltókat.

Nekik sem volt egyszerű dolguk, a Peng nevű kisfiú megmentéséhez hidraulikus eszközöket és egy sarokcsiszolót is be kellett vetniük. Előbb a mosógép borítását darabolták fel, majd a forgódobbal együtt kiemelték a gyermeket és úgy folytatták a gép levágását. A közép-kínai Suzhou város tűzoltóságának szóvivője később elmondta, hogy a kisfiú az egész idő alatt nem mutatott félelmet, sőt, inkább izgatott volt, amiért a lakásukat egy csapat tűzoltó lepte el. "Azt hiszem, az anyja jobban aggódott, amikor meglátta, hogy sarokcsiszolóval kezdik szétvágni a mosógépet, de ez eléggé biztonságos volt, a tűzoltók előbb sikeresen kiszabadították a dobot, onnan pedig ment minden, mint a karikacsapás" - mondta Wu Yong.

A sikeres mentőakció végén az anya annyira megkönnyebbült, hogy semmit nem mondott a fiának, pedig lenne miért haragudnia: nemcsak az ijedtség miatt, de azért is, mert most egy új mosógépet kell venni, a régi úgy fel lett kaszabolva, hogy használhatatlanná vált - számolt be a Daily Mirror.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.