Órákkal az esküvő után ért véget a házasság

Nászéjszaka helyett válás: félrelépett a menyasszony

Csak néhány óráig élvezhette a házasság örömeit a férj, de mire a mulatságnak vége lett és nyugovóra tért az ifjú pár, már külön szobába mentek, mert a férfi bejelentette, hogy válni akar.

2014.07.07 07:34ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net/Stuart Miles

Alig néhány órával korábban mondta ki az igent az ifjú pár, de a jelek szerint a vőlegény számára ez a legkevésbé sem volt "boldogító", mert mielőtt felvirradt volna a másnap hajnal, már a válást tervezgette. A szaúd-arábiai pár szinte órákkal a menyegző után már érvényteleníttette is a házasságot, mert mire nyugovóra tértek volna, az újdonsült férj egy pendrive-ot kapott, amin hitvese volt látható meglehetősen intim helyzetekben.

A kuvaiti Sabq hírportál információi szerint a pár az összesereglett násznéppel együtt egy szállodában ünnepelték a kézfogót, de már másnap azzal állt a zaklatott férj az őket összeadó prédikátor elé, hogy válni kíván, mert élete legnagyobb sokkját élte át és "nem tudja elviselni a botrányt". A leleplező pendrive-ot a feleség korábbi szeretője adta át az ifjú férjnek, mert nem akarta elfogadni a nő döntését. A hírek szerint az elutasított ex-szerető könyörgött a menyasszonynak, hogy tartsák fenn a kapcsolatukat, és a képekkel próbálta zsarolni őt, de a nő hajthatatlan volt: kijelentette, hogy férjhez megy és ezzel egy új élet veszi kezdetét.

Így hát a hoppon maradt szerető beváltotta a fenyegetését és átadta a memóriaegységet a vőlegénynek azzal az utasítással, hogy mindenképp nézze meg a tartalmát. "Erős érzelmi trauma hatása alatt volt" - mondta Al Shammari lelkész.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.