Elfelejtett kijelentkezni

Betört, facebookozott, lebukott

Fontos szabály betörőknek: ha valahova a tulajdonos engedélye és tudta nélkül mész be, ne használd a számítógépét facebookozásra, vagy ha használod, a végén jelentkezz ki, különben lebukás lesz a vége.

2014.06.26 12:29ma.hu
Fotó: ma.hu

Összeszedte a lakásban található készpénzt, a hitelkártyákat és egy órát a betörő, aztán úgy döntött, gyorsan vet egy pillantást a Facebook-profiljára, mielőtt ugyanolyan észrevétlenül távozik, ahogyan érkezett. Egyetlen apróság maradt csak el, amikor végzett a "munkával": vagy elfelejtette a nagy sietségben, hogy nem ártana kijelentkezni az oldalról, vagy nem tudta, hogy hogyan kell, a végeredmény viszont így is, úgy is ugyanaz: amikor a tulajdonos hazatért, az első pánik után felfedezte, hogy még mindig Wig nevével van belépve az oldalra.

Így hát az "áldozat", a minneapolisi James Wood gondolt egy nagyot és frissítette Wig állapotjelzését, kiírta a nevében, hogy "vigyázzatok ezzel a fickóval, ő egy tolvaj". Emellett meghagyta a telefonszámát is, hogy aki bármilyen információval rendelkezik a betörővel kapcsolatban, az hívja őt fel - de arra ő maga sem számított, hogy maga Wig fog jelentkezni a felhívásra.

Wood egy találkozót javasolt, arra hivatkozva, hogy vissza akarja neki adni azokat a ruhákat, amikről a betörés közben szintén megfeledkezett és a házban hagyta, cserébe a házból ellopott tárgyakért. Wig ráharapott a csalira és elment a megbeszélt találkozóhelyre, ahol Wood helyett néhány rendőr várt rá. A Metro című brit lap információi szerint akár 10 év börtönre és 20 ezer dollár büntetésre is számíthat, ha elítélik. "Ő a világ leghülyébb bűnözője" - jegyezte meg a szerencsésen zárult eset után Wood, és mondjuk ki: nehéz lenne vitába szállni vele.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.