Egy kicsit lassú volt a posta

Csigaposta? 45 év után ért célba a levél

45 év után sikerült kézbesítenie a kanadai postának egy levelet, de a késés nem az ő hibájuk volt, sőt, csoda, hogy célba ért a küldemény: még a város neve sem szerepelt a borítékon.

2014.04.25 07:29MTI

Negyvenöt év késéssel, de kézbesített a kanadai posta egy levelet, amelynek annyira hiányos volt a címzése, hogy még a település neve sem szerepelt rajta. A levelet egy kilencéves kislány írta és adta fel 1969-ben Lethbridge-ben és az onnét 214 kilométerre, Calgaryban élő nővérének szánta, de a borítékra csak testvére vezetéknevét és az utcanevet írta rá, még a házszám sem stimmelt, a városnevet pedig teljesen elhagyta.

Fotó: freedigitalphotos.net/Boians Cho Joo Young

Ennek ellenére a kanadai postának négy és fél évtized alatt sikerült felkutatnia az Anne Tingle nevű címzettet, sőt annak új, bár ugyancsak calgaryi címére kézbesítette is az annak idején 6 dollárcenttel bérmentesített küldeményt. A posta sajnálkozását fejezte ki, amiért a mára kissé megsárgult küldemény meglehetősen viharvert állapotban ért célba, a "késésért" nem kért bocsánatot.

A levélben a húg, Esther megköszönte nővérének, hogy nála tölthette a nyarat. Mint Anne a kanadai médiának elmondta, épp megszületett második babája, és azért küldték hozzá húgát, hogy a segítségére legyen. Egy kanadai lap kiszámolta, hogy a távolságot és az eltelt évtizedeket figyelembe véve a levél óránként 0,0005 kilométeres sebességgel haladt – vagyis óránként 50 centit tett meg –, amit csak azért nem lehet csigalassúságnak nevezni, mert még egy csiga is 96-szor gyorsabb ennél.

A kanadai posta decemberben bejelentette, hogy a csökkenő levélforgalomra tekintettel öt éven belül megszünteti a levélkézbesítést, megspórolva 8000 munkahelyet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.