Hétszer hívták a sürgősségi számot

Kevés volt a mentő, meghalt a nyugdíjas tanár

Két órán keresztül hiába várt a mentőre egy brit férfi, végül a fürdőszobájában érte utol a halál. Az igazságügyi nyomozás szerint egyértelműen a mentőhiány volt a tragédia legfőbb oka.

2014.04.22 18:37ma.hu

A fürdőszobája padlóján halt meg egy 73 éves nyugdíjas gyógypedagógus, miután két órán keresztül hiába várt a mentőkre - még úgy is, hogy hozzátartozói összesen hét alkalommal hívták fel a sürgősségi ügyeletet. Az angliai Hartlepoolban élt William Gouldburn tavaly áprilisban kapott infarktust, ám amikor felhívták a központot, a tünetek alapján a diszpécser úgy ítélte meg, nincs szükség "vörös kódot" kiosztani, és 60 perces várakozásra tette a beteget. A rangsorolásra egyértelműen a kelleténél jóval alacsonyabb számú mentőautó miatt volt szükség - derült ki az egy évig tartó nyomozás során.

A férfinak néhány nappal a halála előtt műtötték meg a vállát, és a tragédia reggelén már meglátogatta őt az orvos, mivel a beteg rosszullétre panaszkodott. Csakhogy az orvos nem talált semmi komoly gondot, a beteg pedig elutasította a javaslatot, hogy menjen be a kórházba egy részletesebb kivizsgálásra. Ez volt az első nagy hiba, ami után nem sokkal, nagyjából délelőtt 10 óra 20 perckor összeesett a fürdőszobában.

Fotó: freedigitalphotos.net/renjith krishnan

Az ügyeletes az első hívásra azt mondta, telefonáljanak annak az orvosnak, aki korábban kint volt, és azt mondta, hogy a férfi állapota nem tekinthető vészhelyzetnek - annak ellenére, hogy a férfi akkor már képtelen volt mozogni. A mentő a 60 perc helyett több mint másfél óra múlva, pontosan délben érkezett meg, a rajta szolgálatot teljesítő önkéntesek viszont nem voltak olyan képzettek, mint a kórházi mentőorvosok. Mindössze annyit sikerült megállapítaniuk, hogy nagyon komoly a baj, ezért 8 perces válaszidővel kértek egy másik mentőt, amely rendben meg is érkezett, de már túl későn.

Tíz percig küzdöttek a férfi újraélesztésével, de végül ki kellett mondani a halál beálltát. Az azonnal elindított vizsgálat kiderítette, hogy noha Gouldburn otthonából összesen hét alkalommal érkeztek be segélyhívások a központba, a körzetben uralkodó mentőhiány miatt nem tudták ellátni a beteget, a mentők vezetője pedig hozzátette, hogy ez országos szintű probléma. A halottkém szerint a férfi állapotán tovább rontott a stressz, amit a fürdőszoba padlóján fekve kellett elviselnie a hosszú várakozás miatt, halálát egyértelműen előmozdította a késlekedés és a megfelelő orvosi beavatkozás - mondta ki a halottkém.

További problémát okozott, hogy a család mind a 999-et, mind pedig a 111-et hívta, ami bár egyaránt a newcastle-i mentőszolgálat központjában csörög, a két rendszer mégis külön kezeli a hívásokat, így nem derült ki, hogy ugyanaz a beteg kér segítséget már hetedszer. A mentők bocsánatot kértek a halott férfi családjától.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.