Már nem érte meg a transzplantációt

Meghalt a szervdonor-kampány arca: nem kapott új tüdőt

Elhunyt a 23 éves Kerry Thorpe, akit Anglia-szerte úgy ismertek, mint a szervadományozás képviselője. A sors fintora, hogy neki nem jutott időben új tüdő, amivel tovább élhetett volna.

2014.03.25 18:29ma.hu

Kerry Thorpe-ról már születése után nem sokkal kiderült, hogy cisztás fibrózisban, egyfajta súlyos tüdőbetegségben szenved, ám kamaszkora végéig a körülményekhez képest jónak mondható volt az állapota. Csak az utóbbi néhány évben kezdett olyan ütemben romlani az egészsége, hogy az orvosok kimondták: csak egy új tüdő jelenthet számára esélyt az életre. A 23 éves angol lánynak azonban már nem volt ideje ezt kivárni, szervezete végleg feladta a küzdelmet, már nem érhette meg, hogy megtalálják a számára megfelelő donort.

Fotó: Twitter

A sors iróniája, hogy Kerry volt a szervdonor-kampány reklámarca, a plakátokról ő nézett le mindenkire, miközben az orrába egy vékony cső volt vezetve, ami a légzését segítette. A lánnyal ráadásul két évvel ezelőtt közölték, hogy fel sem kerülhet a donorlistára, hacsak nem lesz túlsúlyos és cukorbeteg. A lány az állapota ellenére teljesítette a kritériumokat, így felkerülhetett a várólistára, de már későn: pénteken családja, vőlegénye és két kutyája körében a kórházban elhunyt.

Bizarr módon Kerry még a halálával is segítette a szervadományozási kampányt, mert a donortoborzással foglalkozó jótékonysági alapítvány vezetője szerint az utóbbi néhány napban több mint 77 ezren keresték már fel a lány Facebook-emlékoldalát, és 560 ember osztotta meg az idővonalán, hogy minél többen ajánlják fel szerveiket egy esetleges tragédia esetén. "Szerencsések vagyunk, hogy hatott ránk ez a gyönyörű és fiatal nő, és mindenkinek ki kell töltenie a donorkártyát. Biztos vagyok benne, hogy elérjük a célt!" - mondta Sharon Morphew, Kerry egyik barátja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.