30 ezer szóból áll a nagy költő életműve

Kulturált bosszú: Shakespeare összes műve SMS-ben küldve

Élete során összesen 37 művet írt, összesen mintegy 30 ezer szóra tehető Shakespeare drámáinak, vígjátékainak és egyéb műveinek terjedelme. Most ezt küldte el bosszúból egy dühös vásárló SMS-ben egy játékkereskedőnek.

2014.03.19 10:06ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net

Edd Joseph izgatottan várta, hogy megérkezzen az interneten rendelt PS3 játékkonzol, ám rá kellett jönnie, hogy az ingyenes apróhirdetési oldalon 80 fontért (30 ezer forint) vásárolt eszközt hiába is várja, az eladónak esze ágában sincs azt leszállítani. A 24 éves grafikus tervező sajátos módszert eszelt ki, hogy bosszút álljon az átverésért: nem a bírósághoz fordult, hanem a telefonja után nyúlt és elindított egy olyan SMS-áradatot, ami még jó ideig bosszúságot fog okozni a pénzét lenyúló csalónak.

A férfi ugyanis rájött, hogyan tud úgy SMS-t küldeni az internet segítségével, hogy az ne lépje át a havi ingyenes üzenetküldési keretét a telefonján. Aztán bemásolta egy az egyben Shakespeare összes művét, valójában olyan, mintha ő egyetlen üzenetet küldene, de a fogadó fél csak 160 karakterenként tudja megkapni a közel 30 ezer szóból álló életművet, minden alkalommal figyelmeztető hangjelzést kapva, amikor az újabb részlet megérkezik.

Edd ezidáig 22 művet küldött már el, köztük a Hamletet, a Machethet és az Othellót, ezek eddig 17424 SMS-t jelentenek, de a számítások szerint összesen 29305 darabban fogja megkapni a csaló a kulturált bosszút - számolt be a Daily Mirror.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.