Csak kettesben Bogdán Csabával

Gyerekek nélkül szöktek meg Szandiék a hétköznapok elől

Három gyerekkel nem egyszerű az élet, még akkor sem, ha Szandi és Bogdán Csaba imád minél több időt velük tölteni. Így aztán most különösen jólesett egy kis kikapcsolódás, csak kettesben...

Szandiék szinte hazajárnak Siófokra képgaléria

2014.03.10 14:20ma.hu

Hamarosan újra nagy fába vágja a fejszéjét Szandi: Az ének iskolája című műsorban ismét tanítónéniként tér vissza a képernyőre, így igazán ráfért egy kis feltöltődés még a sok hetes nagy kaland előtt. Bár a sztárpárnak nem idegen a nyaralás, az igazi, ellazulós kikapcsolódás ritkán adatik meg nekik, három eleven gyerkőc mellett inkább aktívnak mondhatók a közös családi kirándulások. Így aztán nagyon különleges alkalomnak számított nemrégiben, hogy az énekesnő a férjével, a szintén zenész Bogdán Csabával kettesben tudott eltölteni néhány napot kedvenc Balaton-parti hoteljükben, ahol már régi ismerősként üdvözölték őket.

Fotó: FényPont Média (A galériához KATT a képre!)

"Meglepődtem, amikor Csabi azt mondta, elvisz egy kicsit pihenni kettesben" – mesélte Szandi az együtt töltött "azúros" hétvége után. A házaspár 22 éve ismeri egymást, kívülről-belülről tudják a másik kívánságait, úgyhogy nem csoda, hogy az év végén 25 éves jubileumra készülő énekesnőnek a párja minden kényeztető szolgáltatásról gondoskodott. "Kipróbálhattunk egy rakás dolgot, amire a három gyerek mellett aligha lenne időnk, én egy shiatsu masszázst kaptam, Csabi pedig közben az alfa-ágyon relaxált" - mesélte Szandi, aki később csatlakozott a férjéhez, és a kényelmes ágyon a pihentető zene közben el is szundítottak.

A sztárpárnak szokatlan volt a gyerekek nélkül pihenni, telefonon tartották most a kapcsolatot. A legkisebb fiúval, Csabikával még kompromisszumot is kellett kötni, mert mindenáron el akart ő is menni a Balatonhoz, de apukája megígérte, hogy nyáron már velük együtt térnek vissza Siófokra. A büszke szülők elmondása szerint egyébként könnyen lehet, hogy egyszer majd ő viszi tovább a családi stafétát, ő az egyetlen, aki igazán szeret szerepelni, Dominik inkább a sportban éli ki magát. A 14 éves Blanka pedig élete egyik legnehezebb korszakát éli, kamaszként most igazán nagy szüksége van a szülői támogatásra, ami Szandi szempontjából egy kicsit barátnői feladat is, kapcsolatukat pedig jól jelzi, hogy anya és lánya nemrégiben közös duettel vonultak stúdióba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.