Megbüntették a játék miatt

Pisztolyosat játszott, felfüggesztették a suliból a tízévest

Három napra felfüggesztettek egy tízéves kisfiút az iskolából, mert a szünetben lövöldözőset játszott a pajtásaival, és az ujjával pisztolyt formált. A tanár szerint ez megengedhetetlen.

2014.03.05 07:29ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net

Harcolósat játszottak a gyerekek az iskolában, amikor a tízéves Nathan Entingh felemelte a kezét, és a hüvelyk- és mutatóujjával pisztolyt formálva az egyik társára "célzott", majd azt mondta: bumm! A tanára észrevette ezt, és úgy döntött, a kisfiúnak három nap gondolkodási időt ad tette súlyos következményeiről, ennyi időre zárta ki őt az iskolából. Az apja dühös az eset miatt, nem érti, egy imitált mozdulatot hogyan lehet összekeverni a valódi fenyegetéssel, szerinte ez nem volt több, mint egy tízéves gyerek játéka.

Az amerikai Ohio államban, Columbus városban álló Devonshire-i Alternatív Általános Iskola igazgatója az eset másnapján hívta be a kisfiú édesapját, és akkor közölték vele, hogy Nathan három napos felfüggesztést kapott. Az iskola szóvivője a sajtónak megerősítette, hogy az elmúlt hetekben több diákot is figyelmeztettek hamis "lövésekért", de olyan is előfordult, hogy büntetést kapott egy nebuló, mert papírból készített pisztolyt - számolt be a Daily Mirror.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.