Késsel támadt a lányokra a fiú

Péppé verte két iskolatársát, mert Harry Potternek hívták

Az egyik lány arcát egy zöldségpucoló késsel szurkálta meg, a másikat pedig még a földön fekve is rugdosta a gimnazista fiú, miután a lányok azt mondták neki, hogy hasonlít Harry Potterra.

2014.02.13 15:05ma.hu

Ryan Walker látszólag nem sokban különbözik a többi kamasztól: rövid, fekete haja van, és sokakhoz hasonlóan még szemüveget is hord. Valamiért azonban rendszeresen a társai gúnyolódásának célpontjává válik, és ahogy az lenni szokott, valahol nála is elszakadt a cérna egy idő után. "Lehet, hogy durva volt, amit a lányok mondtak, de Walker cselekedete akkor is indokolatlan" - jegyezte meg Peter Ralls bíró a 19 éves fiú brutális támadására reagálva.

A rendőrség beszámolója szerint Walker épp a bevásárlásból tért haza, amikor a lépcsőházban üldögélő két lány - a 15 éves Emma Keeble és a 16 éves Leah Pearce - megjegyzést tettek rá, mondván, pont úgy néz ki, mint Harry Potter. Az egyik még a kezében tartott szatyrot is megfogta, mielőtt beszólt neki. A fiú bement a lakásba, de egy perccel később megjelent egy vízzel töltött tejesüveggel, amit hozzávágott a lányokhoz, majd újra visszament a lakásba, de csak azért, hogy kihozza a zöldségpucoló kést és az addigra a parkba indult lányok után eredjen.

Fotó: Solent

Az önuralmát teljesen elveszített Walker előbb Leah arcát szúrta meg a késsel, aztán Emmára támadt, aki a földre rogyott, de még ott is ütötte és rúgta, miközben a fejét a kerítéshez döngölte és közben azt kiabálta: "meghalsz, meghalsz!"

A letartóztatása után a southamptoni fiú mindent beismert és azt mondta, szörnyűség, amit művelt, tettét szándékosnak nevezte. A védőügyvédje, Keely Harvey azonban hozzátette, hogy Walkert már jó ideje terrorizálták az iskolában, a leggyakoribb sértés a "nyúlbéla" volt. A két lány látszólag ártalmatlan cukkolása volt az a bizonyos utolsó csepp a pohárban, amitől elvesztette a fejét. "Semmiképp sem indokolja azt, amit tettem, de remélem, így talán jobban meg lehet érteni, mi váltotta ki" - mondta az ügyvédjének a fiú.

A bíróság négy és fél év börtönre ítélte őt, mert a támadást tudatosnak és előre eltervezettnek minősítették. Leah arcán a vágásnyomok egy életre megmaradnak - mondta a lány anyja.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.