Több szabályt is áthágott a rab

Börtönben növesztett kannabiszt, aztán interneten el is dicsekedett

Értik a viccet az osztrák börtönőrök, talán még nevettek is egy jóízűt, amikor meglátták a képet, de amit a rab tett, azt biztos, hogy nem szerették, ezért most szigorúbb felügyelet alatt tartják.

2014.01.23 14:29ma.hu

Ahogy a népi bölcsesség tartja: aki nem tud úszni, az ne másszon fára, mert elüti a villamos. Nos, a lengyel férfit, akit az osztrák sajtó csak Marcin Z.-ként emleget, bizony alaposan eltrafálta az a bizonyos tuja, de ezt csak magának köszönheti. A lángelmének nem igazán nevezhető férfi épp az osztrák garsteni börtönben élte egyhangú mindennapjait, pontosabban azokat a napokat, amiket az őrök egyhangúnak gondoltak. Marcin Z. viszont egyáltalán nem unatkozott.

Hogy pontosan miért, mióta és meddig kell a rácsok mögött ülnie, arra az austriantimes.at című osztrák hírhonlap nem tért ki, de az elítélt igyekezett hasznosan eltölteni a benti időt. Addig ügyeskedett, míg valahogyan sikerült egy okostelefont becsempésztetnie, ezzel persze azonnal kinyílt számára a világ, mert már nemcsak tévét nézhetett a cellájában, de szabadon internetezhetett, a barátaival is végre újra tudta tartani a kapcsolatot, és persze nagy lelkesen látogatta a Facebookot is.

Jókedvét tovább fokozta, hogy szerzett egy cannabismagot, amit elültetett és aztán gondosan nevelgette a növényt a cellájában, meg néha csipegetett is belőle. Mindent egybevetve tényleg arany élete volt. Ám ahogy kezdett hozzászokni a kiváltságaihoz (amiket persze nem egészen szabályosan szerzett), úgy lankadt a figyelme is, és egy szép napon elkezdett fotókat is feltöltögetni magáról.

Fotó: Facebook

Óriási hiba volt. A képek gyorsan elkezdtek terjedni a közösségi oldalon, és ahogy az már csak lenni szokott, előbb-utóbb kiszúrta az egyik börtönőr is, amint Marcin Z. vigyorogva pózol a cellában egy termetes kannabisz társaságában. Több se kellett nekik, azonnal teljes átvizsgálást tartottak az egész épületben és találtak még néhány növényt a többi cellában is, no meg elkobozták az okostelefonokat.

Az igazi büntetés azonban a lengyel rab számára nem a víg börtönlét végetérte, és még csak nem is az, hogy ezentúl nagyobb szigorra kell számítania az ellenőrzések során. Sokkal rosszabb számára, hogy most a többi rabtól is elkezdhetett félni, akik állítólag máris elkezdtek fenyegető megjegyzéseket tenni rá, amiért az ő életüket is elrontotta a hencegő rabtárs. Két nappal később egyébként egy másik börtönből is okostelefonnal kerültek fel az internetre egy illegális, a zuhanyzóban megrendezett meccs képei.

Az ellenzéki Szabadság párt egyik politikusa, Christian Lausch az esetek kapcsán megjegyezte, hogy valamit nagyon sürgősen tenni kell, ha vissza akarják terelni az osztrák börtönökben uralkodó állapotokat a normális kerékvágásba.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.