Kifogásból sosincs elég

Elfelejtett adót bevallani, mert "meghalt az aranyhala"

Ha meg kell magyarázni valamely mulasztásunkat, az emberi fantázia szinte határtalan. A brit adóhivatal munkatársai összegyűjtötték a toplistás kifogásokat, az aranyérmes egyértelműen a halott aranyhalát gyászoló építész lett.

2014.01.03 11:43ma.hu

A legtöbbször csak gyenge és szánalmas kifogások jutnak eszébe az embernek, amikor megkapja a felszólítást az adóhivataltól, hogy pótolja az elmulasztott bevallását, és hiába is próbálkozik, a büntetést nem úszhatja meg. Mint ahogyan azok sem úszták meg, akik legalább egy kicsit megerőltették a fantáziájukat - viszont az adóhivatal munkatársainak sikerült néhány vidám percet szerezniük a magyarázataikkal, melyeket aztán rangsoroltak is a szigorú revizorok.

Az abszolút győztesnek azt az építészt kiáltották ki, aki azt mondta, elpusztult az aranyhala, és ettől annyira bánatos lett, hogy megfeledkezett minden másról - köztük az adóbevallásáról is. Dobogós helyet sikerült elérnie annak a mezőgazdasági termelőnek, aki egy tehénnel szaladgált a bevallás helyett, és egy nőnek, aki miután megnézte a tévében a vulkánkitörésről szóló híreket, teljesen lebénult és nem tudott másra koncentrálni - adta hírül a Metro című brit lap az adóhivatal jelentése alapján. A találékonyságot azonban nem díjazták a szigorú ellenőrök, a feledékenységet annál inkább, 100 font bírságot ért mindegyik késlekedés.

Fotó: freedigitalphotos.net

A kifogások tárháza persze végtelen, a dobogósok mellett még számtalan frappáns magyarázat érkezett a brit hivatalba. Egy kereskedő azt állította, hogy a felesége nem volt hajlandó átadni neki a levelet, egy taxis pedig a rossz háta miatt nem tudott felmenni az emeletre, hogy megszerezze a szükséges nyomtatványt. Egy Coventryben élő színész azzal védekezett, hogy túlságosan elfoglalt volt az egyszemélyes országjáró turnéja miatt, egy másik férfi pedig azt mondta, hogy épp a világot járta a tengeren a jachtjával, és csak a szárazföldön jutott hozzá a postájához. Ez még akár hihető is lehetne, nem úgy, mint annak a könyvelőnek az esete, aki azt mondta: túlságosan lefoglalta az idejét, hogy az ügyfelei adóbevallását elkészítse, és végül pont a sajátjára nem maradt már idő.

Angliában mintegy 10,9 millió magánszemély és vállalkozó bevallását várják a január 31-i határidőig az előző évre vonatkozóan, ezt követően már késedelmi pótlékot kell fizetni. A hivatal szóvivője elmondta, hogy előfordulhatnak valóban komoly, és előre nem látható okok, ami miatt néhányan nem tudják határidőre benyújtani a bevallásukat, de "az aranyhal kimúlása nem tartozik ezek közé" - szögezte le.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.