Titokzatos kéz látszik a sztár arca mellett

Peaches Geldof tényleg egy szellem kezét fotózta le?!

Kislányával akart egy közös képet csinálni Peaches Geldof a fürdőszobai tükörben, ám amikor megnézte az elkészült művet, döbbenten fedezett fel egy sehova se tartozó kezet az arca mellett.

2013.12.12 10:29ma.hu

Peaches Geldof azt állítja, egy szellem kezét fényképezte le, amikor kenti otthonában a kislányával, Astalával szeretett volna egy közös fotót készíteni a fürdőszobai tükör előtt állva. A híres zenész, Sir Bob Geldof lánya az Instagramra töltötte fel a fényképet, és azt mondja, fogalma sincs, hogyan kerülhetett oda az a kéz. "És nem, ez nem az én kezem, mert az egyik karommal a lányom derekát fogtam a fényképezés közben, a másikkal pedig a gépet tartottam, hogy elkattintsam" - magyarázta. Később azt is megírta, hogy Astala szobájának ajtaját nyitva kellett hagynia, hogy "legyen némi fény, ha a szellem visszajönne".

Fotó: Instagram

A híresség a különös eset után elmondta, hogy ellenőrizte az illetékes ingatlannyilvántartóban, hogy az 1920-as években épült ház korábban egy gazdag ember és a felesége tulajdonában volt, a nő épp kisbabát várt a ház készültekor. Aztán halva született meg a gyermeke, és az asszony beleőrült a bánatba, végül a fürdőkádba fojtotta magát. Most Peaches úgy véli, ez a nő tűnhetett fel a fotón, egy kézvillanásnyira.

Szerencsére annak ellenére, hogy úgy tűnt a számára, hogy látta is a halott nő szellemét a kádban, nem érzi ijesztőnek a jelenlétét, sőt, inkább barátságos, anyáskodó szellem él velük egy fedél alatt - idézte a hírességet a Daily Mirror. Mindenesetre reményét fejezte ki, hogy ez a jövőben is így marad és csak azért kísérti őket, mert szeret a kisbabák közelében lenni.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.