Újabb drámai döntés előtt a sztár

Bozsek Márk az X-Faktor után a Barátok közttel is szakít?

Már az is nagy csalódás volt a rajongók számára, amikor Bozsek Márk úgy döntött, nem várja meg, míg valaki legyőzi őt, ezért inkább maga száll ki az X-Faktorból, de most újabb aggasztó hírek keringenek körülötte.

2013.12.10 11:29ma.hu

Nyár elején már néhány hónapig hiányolniuk kellett kedvencüket Bozsek Márk rajongóinak a Barátok köztben, a történet szerint akkor "Szabi" egy japán koncertszerződést kapott és ezért utazott el egy időre. Aztán a színész visszatért a Mátyás király térre és a képernyőre is, és szinte ezzel egyidőben derült ki, hogy a színész a sorozatban már fel-felvillantott énekesi tehetségét is kamatoztatni akarja, nem kisebb jelentőségű versenyben, mint az X-Faktorban.

A kezdeti akadályokat még jól vette, ám a 4. hét végére túlságosan is elfáradt és ez már a produkciójára is rányomta a bélyegét. Az utolsó cseppet a pohárban az jelentette, amikor a vitathatatlanul gyenge szereplése után is bizalmat szavaztak neki a nézők és két olyan ellenfelének kellett párbajoznia, akik messze jobban teljesítettek nála - ezután úgy érezte, hogy ha nem képes a maximumot nyújtani, akkor inkább kiszáll, mintsem a rajongói türelmét és szeretetét próbára tegye. Ráadásul ezzel lehetőséget adott a ByTheWaynek a visszatérésre, és a csapat élt is a lehetőséggel, most már az utolsó heti döntőre készülnek és akárhogy is végződjön a hétvége, mindenképp dobogós helyen zárják a versenyt.



Az a fejezet tehát lezárult Márk számára is és úgy tűnt, hogy minden visszaállt a rendes kerékvágásba, ám most, bő egy hónappal később újabb aggasztó hírek röppentek fel: a színész az őt ismertté tevő sorozatból is kiszállna. A sajtóban megjelent hírekre azonban Márk egyelőre nem kívánt reagálni, csupán annyit mondott a Fókusz kamerája előtt, hogy még maga sem tudja, hogyan tovább, a Barátok közt producere, Kalamár Tamás pedig igyekezett eloszlatni a félelmeket, mondván, a színésznek egy jelenleg is élő szerződése van, amelynek köszönhetően "2014 nagy részében még a képernyőn lesz" - fogalmazott.

Azt természetesen most még nem lehet megmondani, hogy a szerződés lejártakor meg fogja-e hosszabbítani, de ahogy mondta, vannak tervei és már többször is emlegette, hogy szívesen kezdené újra valahol külföldön...

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.