A tudományt szolgálja

Álmai sportkocsijáért adta el a bal heréjét

A legtöbb férfit még a gondolat is elriasztja, hogy megcsonkítsák a legnemesebb szervét, Mark Parisi azonban beleegyezett, hogy kutatási célokra levágják a bal heréjét - cserébe megkapta álmai autóját.

2013.11.29 07:40ma.hu

Három hét telt el azóta, hogy Mark Parisi bejelentette, a The Doctors című tévécsatornán kamerák előtt szabadul meg a bal heréjétől, és úgy tűnik, szándékától semmi nem tántoríthatja el, mert a héten a show egy újabb részében megerősítette szándékát - igaz, a műtét pontos idejéről még nincs információ. A férfi korábban csak annyit árult el, hogy a tudomány érdekében tett felajánlásáért összesen 35 ezer dollár (7,7 millió forint) üti a markát, most azonban azt is bevallotta, hogy mire fogja költeni ezt az összeget: végre megveheti álmai autóját, egy Nissan 370-es sportkocsit.

A stúdióban helyet foglaló, főként nőkből álló közönség elborzadva hallgatta a férfi szavait, akit egyébként arról is megkérdeztek, hogy nem akarja-e módosítani felfelé az összeget, de erre azt felelte, hogy az ajánlat egyenes és korrekt volt, nem akart alkudozni. A jövendőbeli partnerei egyébként nem fogják észrevenni a hiányt, mert nem a teljes heréjét vágják le a férfinak, hanem csak a golyót emelik ki és egy műgolyóval helyettesítik, így kívülről szinte semmi különbség nem lesz, ellentétben a tényleges hereamputáción átesett betegekkel.

Mark Parisi saját bevallása és az orvosi vizsgálatok szerint teljesen egészséges, heréjét kutatási célokra ajánlotta fel.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.