Kontúr

Víz és árnyék - Felkavarja az állóvizet az Attraction

Az Attraction produkciója nyitja meg a Budapesti Víz Világtalálkozót október 8-án. A Britain's Got Talent tehetségkutató idei nyertese már hetek óra próbálja a külön erre az alkalomra készülő, víz témakörére épülő produkcióját.

2013.10.06 21:30ma.hu

Az október 8-án kezdődő Budapesti Víz Világtalálkozó hivatalos megnyitója az Attraction Látványszínház előadásával kezdődik.

A csapatot Áder János köztársasági elnök személyesen kérte fel a konferencia megnyitására, a produkcióra közvetlenül Áder János és Bank Ki-moon ENSZ főtitkár nyitóbeszéde előtt kerül sor. A megnyitón a konferencia hazai és nemzetközi meghívott vendégei, külföldi szervezetek képviselői, nagykövetek és döntéshozók vesznek részt a világ minden tájáról.

Szűcs Zoltán és az Attraction Látványszínház csapata hetek óra próbál az eseményre, amelyre - szokásukhoz híven - egyedi produkcióval készülnek.

"Produkciónkat, a Víz Világtalálkozó főbb üzenetei mentén, három jól elkülöníthető részből építjük fel. Az első részben a víz, mint éltető elem elevenedik meg, a második részben Magyarország nevezetességeit mutatjuk meg, míg a harmadikban - az esemény nemzetközi jellegét kidomborítva - a világ különböző tájaira kalauzoljuk el a nézőket, Franciaországtól Indiáig" - mondta Zoltán.

A Budapesti Víz Világtalálkozó szervezőinek célja, hogy a neves külföldi vendégek ízelítőt kapjanak a Magyarország sokoldalú művészeti, zenei értékeiből, életéből is.

A Budapesti Víz Világtalálkozóról

2013 az ENSZ Vízügyi Együttműködés Nemzetközi Éve. Az ENSZ szervezeteivel együttműködésben megvalósuló Budapesti Víz Világtalálkozóra (Budapest Water Summit) október elején Budapestre érkeznek a világ vezető vízügyi szakemberei, tudósai és döntéshozói hogy egyeztessenek a világ vízkészletének megőrzésével, az egészséges ivóvíz biztosításával kapcsolatos legfőbb kérdésekben. A négy napos konferencia fővédnöke Áder János köztársasági elnök. Az eseményre többek között olyan jelentős személyiségek hazánkba, mint Ban Ki-moon, ENSZ főtitkár, Irina Bokova, az UNESCO főtitkára, Benedito Braga, a Víz Világtanács elnöke, de előadást tart El Hassan bin Talal Jordánia hercege és Khaled bin Sultan Szaúd-Arábia hercege is.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.