Értékes autót kapott az egyik hallgató

Képek - A föld alól is Sebestyén Balázsék hallatszanak

Ismét őrült ötlet pattant ki a Morning Show készítőinek fejéből: bebizonyították, a föld alól is képesek előteremteni, amire a hallgatók vágynak. Most például egy értékes autót, amit előbb meg kellett találni.

Föld alól ébresztettek Balázsék képgaléria

2013.10.02 15:17ma.hu

Rákóczi Feri, Sebestyén Balázs és Vadon Jani újabb hihetetlen feladatra vállalkozott, hogy a közönségük kedvére tegyenek. Az adrenalinfüggő műsorvezetők jelentkeztek már a levegőből, a víz alól, száguldó kamionról, a Balaton közepéről, sőt, még egy atomerőműből is, de most sikerült ezt is felülmúlniuk.

Újabb rádiótörténeti pillanatnak lehetett a fültanúja Magyarország: a Morning Show stábja először közvetített adást a föld alól. A stáb néhány napja egy vagány crossovert ásott el, amelyet tíz szerencsés próbálkozó kereshetett meg, sőt, maguk a műsorvezetők is a föld alá költöztek. Vadon Janiék az adás kezdetén létrákon ereszkedtek le a konténerstúdióba, ezután a szerencsés játékosokon múlt, hogy a Chevrolet Trax, illetve a fiúk kijutnak-e a mélyből.

Vezettünk már műsort víz alól és a levegőből is, a földfelszínről pedig már számtalanszor, így jött az ötlet, hogy próbáljunk meg most egy újabb extrém helyszínt, és jelentkezzünk a föld alól. Természetesen nagyon furcsa érzés volt a felszín alatti konténerstúdióban ülni, előttünk egy autóval. Annyira azonban nem volt szűk a hely, hogy bármelyikünkre is klausztrofóbiás roham tört volna” – mesélte Vadon Jani.

Fotó: Redlemon (A galériához KATT a képre!)

Rákóczi Feri elárulta, hogy kicsit megkönnyebbült, amikor négy órás megfeszített munka után végre kinyílt a konténerstúdió ajtaja. „Izgalmas volt, amikor hajnalban ránk csapódott a konténerajtó, nem mondom, hogy nem vártuk a kiszabadulást” – nevetett Feri.

– „Hajnalban kezdődött az ásás, voltak pillanatok, amikor azt gondoltuk, már közel a cél, végül a tervezettnél valamivel később jöttünk fel a felszínre. A játékosok bizony elfáradtak, többen megpihentek, hiszen 50 m3 földet kellett megmozgatniuk, ásóval, talicskával, több órán keresztül. Azonban megérte a kemény munka: a végső nyertes, egy kétgyermekes tűzoltó teljes extázisban volt, kiabált, ugrált örömében, amikor kiderült, hogy ő az autó tulajdonosa. Természetesen a többieket is értékes nyereményekkel kárpótoltuk.

Úgy tűnik, a Class FM reggeli műsorának nagyágyúi nem ismernek lehetetlent, sikerült az eddigieknél is feljebb – vagyis ezúttal szó szerint inkább lejjebb – tenniük a mércét. Balázs, Feri és Jani azonban nem állnak le. Abban biztosak lehetünk, hogy máris azon törik a fejüket, hogyan tudnák még extrémebbé tenni hazánk leghallgatottabb reggeli műsorát.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.