"Élveztem, hogy fájdalmat okozok neki"

Kegyetlenül verte a szadista apa az újszülött lányát

Többször brutálisan bántalmazta, de olyan is előfordult, hogy fojtogatta újszülött lányát egy szadista apa, tettére hat hét elteltével derült csak fény. Az apa önként adta fel magát a rendőrségen.

2013.08.22 16:47ma.hu

Négy év börtönre ítélték azt a 22 éves brit férfit, aki újszülött lányát hat héten át rendszeresen kínozta, verte és fojtogatta, ám tettét még a gyermek anyja sem sejtette sokáig. Joshua Stephens saját magát adta fel a rendőrségen, amikor a felesége rájött, mit művel a védekezni képtelen csöppséggel. A bántalmazásokra közel egy évvel ezelőtt, szeptember 4-én derült fény, a bírósági meghallgatások végére azonban csak most került pont.

Stephens bevallotta, hogy "elsöprő vágyat" érzett, hogy fájdalmat okozzon a kislányának, ennek érdekében többször olyan erővel ütötte meg, amilyennel csak bírta, de a legkegyetlenebb tettei közé azt a két esetet sorolta, amikor párnát szorított a gyermek fejére és úgy fojtogatta, illetve amikor fürdetés közben a víz alá nyomta az apróság fejét. A bíróság kegyetlenség és erőszak miatt ítélte börtönre - számolt be a Daily Mail című lap.

Fotó: freedigitalphotos.net

A férfi akkor bukott le, amikor lánya alvás után felébredt és sírni kezdett az éhségtől, ekkor Stephens durván arcul csapta, felesége pedig pillanatokkal később lépett be a szobába - ekkor az apa mindent bevallott, a korábbi bántalmazásokat is, amelyek a bíró megfogalmazása szerint "nyilvánvalóan a szadista vágy következtében" fordultak elő. Időközben pszichiátriai vizsgálaton is részt vett és kiderült, hogy 14 éves korában maga ellen fordult, szeretett erősen ütni mindenféle tárgyat és késsel okozott fájdalmat saját magának.

Hogy a négy év börtön letelte után visszaengedik-e a normál életbe vagy elmegyógyintézet vár rá, arról egyelőre nem szólnak a hírek.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.