Három éven belül elterjedhet

Halálteszt: megmutatja a kütyü, mennyi van még hátra

A fejlesztők reményei szerint három éven belül már az orvosokhoz is széles körben juthat el egy új szerkezet, amely a bőrre helyezve megmutatja, az egészségi állapotunk alapján mennyi időnk van még hátra.

2013.08.12 07:35ma.hu

Haláltesztet fejlesztett ki a Lancasteri Egyetem egyik kutatója, pontosabban egy olyan szerkezetet, amely állítása szerint képes megjósolni - persze ésszerű kereteken belül -, hogy nagyjából mennyi időnk van még hátra. Természetesen a lézerrel működő eszköz olyan eseményeket nem tud előre megjósolni, mint például egy tragikus balesetet vagy azt, hogy mikor hova ne menjünk, ha nem akarjuk, hogy lelőjenek, de az egészségi állapot alapján jól be tudja határolni a várható életkort - magyarázta Aneta Stefanovska fizikaprofesszor, aki Peter McClintockkal közösen szabadalmaztatta az eszközt.

Fotó: freedigitalphotos.net

A szerkezet a lézeres technológián alapul, ránézésre pedig a karórához hasonlít: az orvos csak ráteszi a beteg csuklójára, majd a kis kütyü a lézersugarakkal feltérképezi a bőr állapotát és ez alapján nemcsak a sejtek biológiai korára tud következtetni, de a feltalálók szerint képes lesz felismerni akár a rákot, vagy a demenciát is - adta hírül a Daily Mirror. A sejtek működése alapján aztán a szerkezet egy becsült értéket ír ki, amely megmutatja, mennyi időre számíthatunk még az életben.

Stefanovska professzor abban bízik, hogy a vizsgálati adatok alapján a számítások is egyre pontosabbá válnak, a méréseket egy központi adatbázisban fogják gyűjteni és így lehet minél tökéletesebb képet kapni az emberek állapotáról. Természetesen ha nem tetszik valakinek a neki szánt maradék idő, akkor az orvosával egyeztetve kidolgozhatja annak a módját, hogyan javíthat a fizikai állapotán.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.