A háború óta bogyókon élt apa és fia

40 évig bujkáltak a vietnámi dzsungelban

40 éve veszett nyoma egy apának és fiának egy aknarobbanás után, még a vietnámi háború idején, a két férfi azonban nem halt meg, csak azóta az őserdő mélyén bujkáltak.

2013.08.09 07:45ma.hu

40 évvel ezelőtt egy akna robbantotta fel a bányát a vietnámi Tra Kem nevű faluban, a számtalan áldozat között ott volt egy nő és a két fia is, de az asszony férje és legkisebb, akkor két éves gyermeke megmenekült a haláltól. Ho Van Thanh az amerikai támadások elől a dzsungelbe vetette magát fiával együtt, de erről egészen mostanáig senki nem tudott: a robbanás után egész egyszerűen nyomuk veszett.

Fotó: Sax

Nemrégiben azonban a tűzifát gyűjtő falusiak jelezték a hatóságoknak, hogy időnként két "ősembert" látnak a környéken, akik furcsán viselkednek. Hamarosan kiderült, hogy szó sincs semmiféle ősemberekről, ám a ma már 82 éves Thanhnak és a 41 éves Ho Van Langnak azóta egyetlen emberrel sem volt kapcsolata, négy évtizede észrevétlenül éltek az őserdő egyik fájára épített kis kunyhóban, táplálékukat főként erdei gyümölcsök és zöldségek jelentették, valamint kukoricát termesztettek - számolt be a Daily Mirror.

A modern Mauglira és apjára a falusiak bejelentését követően öt órás keresés után akadtak rá. Fakéregből font ruhákat viseltek, és nem volt egyszerű a kommunikáció: az apa egy kisebbségi nyelvet beszél, fia viszont csak furcsa szavakat használ, amit senki nem ért. A férfiakat most visszavitték a faluba és azon igyekeznek, hogy 40 év magány után visszailleszkedjenek a társadalomba.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.