Még viccelődött a kígyómarás után az áldozat

Kígyó harapott a péniszébe vécézés közben

Vécézés közben mart meg egy férfit egy kígyó, ráadásul épp a legnemesebb szervét találta meg a támadó. A férfinak szerencséje volt: legalább nem volt mérgező a harapás.

2013.07.15 12:14ma.hu
Fotó: freedigitalphotos.net

Nem árt óvatosnak lenni vécézés előtt és közben, különösen ha Izrael északi részén járunk, a vécéből ugyanis bármikor alattomos kígyótámadás érhet bárkit. Így történt egy meg nem nevezett férfival is, aki gyanútlanul foglalt helyet a félreeső trónon, de pár másodperccel később égő fájdalmat érzett a péniszében. Amikor lenézett, észrevette, hogy egy kis méretű kígyó tekereg a vécében - számolt be az esetről a Metro című brit lap.

A kiérkező mentők elmondták, a férfi a körülményekhez képest kifejezetten jó hangulatban volt, ég viccelődött is, de ezt csak azért tehette meg, mert mint kiderült, a kígyónak csak a harapása jelentett problémát, a mérgezéstől nem kellett tartani. "A vizsgálatok alapján úgy tűnik, minden rendben van és a férfi is jól érzi magát" - erősítette meg az egyik orvos.

Az adott térségben sűrűn találkozhatnak az emberek sivatagi viperával és kobrával, ha ezek egyike marta volna meg a férfit, akár halállal is végződhetett volna a most csupán kellemetlenséggel járó kaland.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.