Nyomtalanul tűnt el egy évtizede

11 év után felbukkant a "halott" nő

2002-ben rejtélyes körülmények között tűnt el, később pedig halottá is nyilvánították, bár sosem adták fel a reményt, hogy élve vagy holtan előkerül Brenda Heist. Véletlenül akadtak a nyomára.

2013.05.02 18:17ma.hu

Eltűnése után néhány évvel az amerikai rendőrség jogilag is halottnak nyilvánította Brenda Heistet, ugyanakkor az eltűnt személyek listájáról sosem törölte a nevét. Mindenki nagy meglepetésére az eredetileg pennsylvaniai nő most váratlanul előkerült és bár nincs túl jó állapotban, fizikai értelemben nagyon is élőnek tűnik. A floridai hatóságok találtak rá, amikor letartóztatási parancsot adtak ki a környék hajléktalanjai ellen.

A most 54 éves Brenda 2002-ben Lititz városában tűnt el, a jelek szerint a folyamatban lévő válása és a várható pénzügyi nehézségek miatt mentális zavarai alakultak ki és egyszerűen összebarátkozott néhány helybéli hajléktalannal a parkban. A nyomozók elmondása alapján néhány órát beszélgetett velük, majd úgy döntött, csatlakozik hozzájuk és stoppal elutaznak Floridába.

Noha hónapokon keresztül mindenfelé próbáltak rátalálni, teljesen nyoma veszett, még a szövetségi nyomozók sem találtak semmit, ami elvezetett volna hozzá. Mára kiderült, hogy a kétgyermekes anya hidak alatt húzta meg magát és az étteremek kidobott ételeivel tartotta életben magát, pénzt pedig a hajók takarításából szerzett, de mindig készpénzben vette fel a bérét, így még itt sem volt nyoma a létezésének.

Az eltűnése után nem sokkal már a rendőrök is arra gondoltak, hogy "valami szörnyűség" történt vele. Egy ideig még a férjét is gyanúsítottként tartották számon, de később törölték ellene a vádakat - számolt be a Daily Telegraph. Amikor most előkerült, több mint egy évtized után, azt mondta, egész idő alatt a gyerekeire gondolt. "De annyira sosem foglalkoztatta őt a dolog, hogy felemelje a telefont és felhívja őket. Egyetlenegyszer sem" - mondta a rendőrség szóvivője.

Heist asszony lánya az eltűnés idején mindössze 9 éves volt, most már egyetemre jár. Egy sajtónyilatkozatban azt mondta, dühöt érzett, mikor előkerült az anyja, de összességében mégis vegyes érzelmekkel fogadta a hírt. "Ő nem az anyám, ő Brenda Heist. Valószínűleg meg fogom mondani neki, hogy gyűlölöm és nem akarom látni egy ideig. Ugyanakkor nyilvánvaló, hogy hiányzik, hisz mégiscsak az anyám" - mondta.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.