Holtan találták az autóval együtt ellopott babát

Megölte a csecsemőt: félt, hogy a sírás lebuktatja

Egy nyolc hetes csecsemővel együtt lopott el egy terepjárót a hét elején Kínában egy férfi, a kocsit nem sokkal később meg is találták, ám a gyermeknek akkor csak a ruhái kerültek elő. Mostanra kiderült a szörnyű igazság.

2013.03.06 14:37ma.hu

Megfojtotta, majd egy sekély sírba, lényegében a hó alá elásta az autótolvaj azt a két hónapos csecsemőt, akit véletlenül a kocsival együtt rabolt el egy bolt elől Kínában. Az eset hétfőn történt, amikor a kora reggeli órákban az autó tulajdonosa, Xu Ling betért egy boltba, a kocsit pedig kisfiával együtt, járó motorral hagyta az utcán. Mire néhány perc alatt végzett a vásárlással, a kocsinak nyomát se látta. Hétfőn 8 ezer rendőr indult a baba felkutatására, valamint több ezer környékbeli lakó és taxis figyelt minden gyanús jelet, nem sokkal később az autó elő is került egy iskola szomszédságában, de a szemtanú elmondása szerint akkor az ott látott férfinél már nem volt kisbaba.

A reményeket nagymértékben csökkentette, hogy az autótól alig 500 méterre már a lopás utáni órákban nemcsak a rendszámot találták meg, hanem a kisbaba ruháit is, a kétségbeesett apuka azonban ekkor még reménykedve kérte a hírcsatornákon keresztül a tolvajt, hogy nem tesznek feljelentést az autó ellopása miatt, csak a gyermeket adja vissza. Ám amint két nappal később kiderült, a baba akkor már nem élt, a tolvaj pedig saját maga adta fel magát a rendőrségen.

A 48 éves, Zhou Xijun saját elmondása szerint pánikba esett, amikor a gyermek egyre hangosabban sírt, és attól félt, hogy a járókelők felfigyelnek majd rá, ezért amikor a baba nem akart elhallgatni, megfojtotta őt. Ezután a vastag hóba kapart egy viszonylag sekély gödröt, és oda fektette a pici tetemet. Tette sokkolta a közvéleményt, az összetört Xu Ling pedig a tömegek együttérzéséből, a gyászolók által gyújtott ezer meg ezer gyertyából próbál vigaszt meríteni.

"Képtelen vagyok felfogni, hogyan tehet egy emberi lény ilyet egy kisbabával egy autóért" - idézte szavait a Mirror című brit lap. A tolvajra halálbüntetés vár.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.