Egy diák mögött osonhatott be a hajléktalan

Tudásra éhezett: 6 hétig csövezett az egyetemi könyvtárban

Nem lehet pontosan tudni, de a jelek arra utalnak, hogy legalább hat hete élt a Cambridge-i Egyetem könyvtárában egy hajléktalan, mire felfedezték őt.

2013.02.28 11:29ma.hu

Senki sem tudja, ki ő és mikor jutott be a Cambridge-i Egyetem könyvtárába, sőt, egyelőre az is rejtély, hogy hogyan sikerült átsurrannia az egyébként zárt és felügyelt bejáraton, csak az biztos, hogy egyszercsak rátaláltak a hajléktalanra. A jelek ugyanakkor arra utalnak, hogy már legalább hat hete ott időzött, ami további kérdéseket is felvet: hogy lehet, hogy ezidő alatt senkinek nem tűnt fel a jelenléte, nem csapott zajt és nem hagyott semmi árulkodó nyomot maga után?
A kollégium vezetése szerint elképzelhető, hogy az egyik diák mögött surrant be egy késő esti órában - számolt be a The Daily Telegraph című brit lap. A könyvtár ugyanis a nappali órákban nyitva van ugyan, de folyamatosan figyeli a személyzet, éjjelre pedig bezárják, de a tanulók egy kártyával be tudnak jutni. Úgy vélik, egy ilyen pillanatot használt ki és akkor mehetett be. Utóbb több diák is beszámolt róla, hogy többször látták a számítógépes részlegnél, de mindig úgy tűnt, mintha nagyon elfoglalt lenne és keresne valamit, csak másfél hónap múlva lett gyanús, hogy mindig ugyanabban a ruhában van és rendszeresen ott eszik a könyvtárban.
A látszólag tudásra éhező férfi önkényes tartózkodásának az vetett véget, amikor kérdőre vonták, ki ő, ám sem a személyazonosságát nem tudta igazolni, sem pedig azt, hogy az egyetem diákja, ezért felszólították a távozásra - adta hírül a Daily Mail című újság internetes kiadása.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

  • kattintson az Eszközök / Beállítások menüpontra
  • a megjelenő ablakban kattintson a Főlap ikonra
  • kattintson az Aktuális oldalak használata gombra, majd az OK gombra
  • a Ctrl + d billentyűkombinációval
  • kattintson jobb gombbal a oldal szürke részén, utána kattintson az Oldal felvétele a könyvjelzők közé... menüpontra
Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.