"Ez olyan, mint a papagájos rész"

Monty Python és a halász: holtában is bíróság elé citálnák

Bíróság elé citálnának holtában is egy halászt, akit társával együtt még korábban pereltek be környezetszennyezésért, a bíró viszont nem is érti az ügyész igyekezetét.

2012.11.12 11:29ma.hu

A Monty Pythonból ismert papagájos esethez hasonlította egy új-zélandi bíró annak a halásznak az ügyét, akit annak ellenére is rács mögé juttatna az államügyész, hogy ő időközben egy balesetben elhunyt. A dél-koreai Soon Ill Hwangot és társát, Dae Jun Lee-t azzal vádolták meg még ez év elején, hogy illegálisan döglött halak tömkelegét borították a tengerbe, amivel szennyezték a környezetet. Ám nem sokkal az eljárás megindítása után Soon Ill Hwang autóbalesetet szenvedett és életét vesztette, így az ügyvédje teljesen érthető módon jelezte a bíróságnak, hogy az eljárás rá vonatkozó része ezennel okafogyottá vált.

Csakhogy a pert megindító minisztérium képviselője szerint az ügy ettől még nem vesztette érvényét, az elhunyt halászt igenis el kell ítélni. A bíró, Gary MacAskill abszurdnak nevezte a felperes ügyvédjének álláspontját és elutasította az eljárás folytatását. "Ez erősen emlékeztet a Monty Python és a halott papagáj jelenetre" - idézte szavait a brit Daily Telegraph című lap. "Azt gondolnám, hogy a vádlott halála alapvetően befolyásolja az eljárást" - tette hozzá ironikusan.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.