Jézust akarta utánozni, nem sikerült

A feltámadást várta, de éhen halt a lelkész

Jézushoz hasonlóan akart 3 nap után feltámadni egy dél-koreai lelkész, ám a csoda nem mindenkinek jön össze, ő végleg halott maradt a koplalás után.

2012.05.11 11:29ma.hu

Kilenc napig koplalt, majd belehalt az éhezésbe egy dél-koreai lelkész, aggódó élettársának azonban azt mondta az utolsó perceiben is, hogy ne vigye kórházba, mert szilárdan hitt benne, hogy Jézushoz hasonlóan bő 3 nap múlva "úgyis feltámad". A 48 éves nő ezért lelkiismeretesen ki is várta a szükséges időt, és csak annak letelte után vitte az akkor már egyértelműen halott testet az orvosokhoz.

A hithű lelkész április 9-én vett magához utoljára ételt, aztán több mint egy héten keresztül "böjtölt" és imádsággal akarta bebiztosítani az újjászületést, de végül mégis a temetőben, élettársa pedig segítségnyújtás elmulasztása miatt a börtönben kötött ki.

A kereszténység egyébként Dél-Koreában első helyen áll a vallások között, és azt még ott is tudják, hogy a nagy feltámadás csak az "idők végezetével", Jézus Krisztus eljövetelekor következik be, de akik önkezükkel vetnek véget életüknek, azok ebben a kegyben nem részesülhetnek. Kérdés, hogy az Úr hogyan minősíti a fenti esetet: öngyilkosságnak számít-e a Mindenható szemében, ha valaki úgy hitte, nem örökre szól a halála?

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.