Lilu is beszállt Wolf Kati mellé az örömosztásba

Galéria - Karácsonyi gyógyulás az X-Faktor sztárjától

Könyvek, ajándékcsomagok, színezők, közös éneklés és mókás bűvészmutatványok: néhány órára még a Madarász utcai Gyermekkórház apró lakói is elfeledkeztek a mindennapokról, amikor felhőtlenül karácsonyoztak Liluval és Wolf Katival.

Lilu és Wolf Kati vidította fel a kis betegeket képgaléria

2011.12.21 11:29RedLemon

Ezúttal a kacagásé volt a főszerep a Madarász utcai Gyermekkórházban. Az idei karácsonyi ünnepséget ugyanis énekesek, ismert televíziós személyiségek és egy bűvész tették feledhetetlenné. Dr. Kemény János főorvos úr köszöntő beszéde után Lilu, az ünnepség háziasszonya sorra konferálta fel a meglepetésvendégeket.

Először Puskás Peti dalolt a gyerekeknek, majd Wolf Kati lépett a kicsik elé, akik vígan énekelték vele együtt a Vuk főcímdalát. Alig akarták őt elengedni, így közkívánatra a Mennyből az angyal című karácsonyi éneket is közösen adták elő. A bájos produkción nemcsak Kati, hanem Lilu is meghatódott.

Nagyon helyesek voltak a kicsik, öröm volt részt venni az ünnepségen. Ilyenkor rádöbben az ember, milyen fontos az összefogás, ezért igyekszem mindig időt szakítani, hogy részt vegyek másokat megsegítő kampányokban. A Madarász utcai kórház pedig a szívem csücske, az itt dolgozók, Kemény doktorral az élen, rengeteget tesznek azért, hogy a körülményekhez képest jól érezzék magukat a gyerekek, s nem csak ilyenkor, karácsonykor” – árulta el az RTL Klub gyönyörű műsorvezetője.

Fotó: RedLemon (A galériához KATT a képre!)


A sztáranyukákban nemcsak az közös, hogy szívesen okoznak vidám perceket a beteg gyermekeknek, hanem az is, hogy együtt szerepelnek egy nemrég megjelent, Nevelésünk titkai című interjúkötetben, amelynek bevételéből a kórház működését segítő Gyermekkor Alapítványt támogatják a szerzők.

A karácsonyi ünnepséget a Csillag Születik című tehetségkutatóból megismert Molnár Szabolcs zárta, aki szó szerint elbűvölte a piciket. Ezután a Gyermekkor Alapítvány segítői kiosztották a rengeteg ajándékot, köztük számos Nevelésünk titkai kötetet, illetve a Magyar Református Szeretetszolgálat ajándékcsomagjait.

A könyv szerzői az eladott példányok bevételéből támogatják a gyermekkórház alapítványát, amelynek kuratóriumi elnöke, a kórház főorvosa, Dr. Kemény János elmondta, hogy a gyermekek gyógyításához elengedhetetlen a civil társadalom segítő hozzájárulása.

Csak a magánszemélyek, cégek támogatásával vehetjük meg a sokmilliós ultrahang készüléket, és bővíthetjük Sebészeti Osztályunkat a szükséges új kórtermekkel. Ezért minden támogatást köszönettel fogadunk. Külön szeretném köszönetemet kifejezni a Református Szeretetszolgálat ajándékaiért és Wolf Kati "Szeretet követként" való megjelenéséért, valamint a most megjelent Nevelésünk titkai című kötet szerzőinek, P. Gál Juditnak, Rubin Katának és Rubin Kristófnak, hogy a könyv bevételéből a Gyermekkor Alapítványon keresztül a Madarász utcai kórház kis betegeinek gyógyulását segítik elő” – tette hozzá Dr. Kemény János.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.