Katasztrófa
A nemzetközi közösségtől kért segítséget Malawi elnöke a Freddy ciklon pusztítása miatt
Több száz életet követelt és borzalmas károkat okozott a ciklon.
2023.03.20 09:40MTIA nemzetközi közösségtől kért segítséget a Freddy ciklon sújtotta Malawi elnöke, aki a The Guardian című brit napilapnak adott, hétfőn közzétett interjúban aláhúzta: a trópusi vihar csaknem az ország felén pusztított.
"Ez bizonyítja, hogy az éghajlatváltozás valódi probléma, és mi a kellős közepében állunk" - szögezte le Lazarus Chakwera, és arra figyelmeztetett, hogy a klímaváltozás képes országát "állandó szegénységben" tartani.
"Belekerültünk abba az ördögi körbe, ahol próbálunk talpra állni, hogy aztán újra a földre zuhanjunk"- jelentette ki.
Elmondta, hogy a legsúlyosabb károkat az ország kereskedelmi és gazdasági központja, Blantyre szenvedte el, ám emellett még több faluról is tudni, ahova a katasztrófavédelem még el sem jutott.
"Minden segítségre szükségünk van (...) Bajban vagyunk és egyedül nem tudjuk megoldani" - fogalmazott az elnök, és rámutatott arra, hogy az utóbbi 13 hónapban Malawiban három ciklon is pusztított.
Emlékeztetett arra, hogy Malawi éppen a 2019-es Idai ciklonból próbált felépülni, amikor az országot elérte a koronavírus-járvány, most pedig a Freddy okozta károkkal néz szembe.
Hangsúlyozta, hogy bár a hatóságok gondoskodtak átmeneti szállásról és élelmiszersegélyről, az infrastruktúra újjáépítése meghaladja az ország kapacitásait.
"Utakra, kórházakra, iskolákra van szükségünk, másképp nagy bajba kerülünk" - fogalmazott.
Hétfőn a hatóságok már 476 halálos áldozatot regisztráltak a ciklon nyomán, a mentési munkálatok pedig a hét végén is tartottak, még mindig sok eltűntet keresnek.
A Freddy február vége óta kétszer csapott le a térségre. Ausztrália északi partvidékének közelében keletkezett, és február 21-én érte el Madagaszkárt, majd pár nap múlva lecsapott Mozambikra és Zimbabwére. A heves esők mindkét országban áradásokat okoztak. A Freddy ezután a partvidéktől nem messze egy kört írt le, és a melegebb vizek felett nagy mennyiségű párát szívott fel, így jelentősen megerősödve tért vissza és csapott le újra Madagaszkárra, majd múlt szombaton ismét elérte Mozambikot.
A ciklon az utóbbi évek egyik leghosszabb ideig tartó és legpusztítóbb trópusi vihara Afrika déli részén.
Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.
Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!
ma.hu legfrissebb hírei:
- 17:13 Agyonlőttek egy izraelit Ciszjordániában
- 16:05 Baleset a 65-ös úton - Döbrököz polgármesterével ütközött frontálisan egy autó
- 15:01 Letartóztatták a nyírkátai emberölés gyanúsítottját - videó
- 14:40 Nyakon szúrtak egy hároméves kisfiút - videó
- 13:39 Sebváltóval akarta menet közben kielégíteni magát egy férfi, ez lett belőle - videó
- 12:51 Varga Judit: az Európai Parlament baloldali többségének nem tetszik Magyarország békepárti álláspontja
- 12:12 Uniós biztos: továbbra is aggodalomra ad okot a jogállamiság magyarországi helyzete
top fórum témák:
- Tanár Úr gyere, mindjárt lesz Lillád!2022.05.10 21:11
- AZ IGAZSÁG SOHA NEM KÉSŐ2022.05.10 21:07
- JólVanna2022.05.10 20:31
- Porvihar2022.03.29 16:11
- Mit szólsz? Ide minden baromságot...2022.03.29 16:06