Nukleáris esemény

Akkora lett a botrány, hogy hamar meglett a 2,5 tonna eltűnt urán

A radioaktív ércet állítólag egy líbiai raktárból lopták el, mielőtt a csádi határ közelében lerakva megtalálták.

2023.03.17 07:28ma.hu

Megtalálták a nagyjából 2,5 tonna, eltűntnek nyilvánított líbiai uránt az ország keleti részén állomásozó fegyveres erők - közölte egy katonai szóvivő, alig egy nappal azután, hogy az ENSZ nukleáris ügynöksége riadót fújt az elveszett anyag miatt.

A Líbiai Nemzeti Hadsereg (LNA) sajtószóvivője, Khaled Mahjoub tábornok elmondta, hogy az eltűnt tíz hordó uránérc-koncentrátumot mindössze 5 kilométerre találták meg attól a raktártól, ahol eredetileg tárolták őket Líbia déli részén, a csádi határ közelében.

Mahjoub feltételezte, hogy a szomszédos állam lázadói lophatták el a nagy kék hordókat a raktárból abban a hitben, hogy fegyvereket vagy lőszert tartanak bennük, de később eldobták őket.

A Nemzetközi Atomenergia-ügynökség (NAÜ), az ENSZ fő nukleáris felügyelőszervezete szerdán jelentette először az uránérc eltűnését, egy előző napi ellenőrzést követően. A Reuters által megszerzett nyilatkozatában Rafael Grossi, a NAÜ vezetője azt mondta, hogy az anyag "nem volt jelen" a bejelentett helyen, és hogy az ügynökség további vizsgálatokat fog folytatni annak megállapítására, hogy miként került ki a raktárból.

A NAÜ közölte, hogy tudomással bírt az LNA tábornokának bejelentéséről, és még dolgozik az információ megerősítésén. Bár állítólag tíz hordó hiányzik, a Reuters szerint az LNA által megosztott videón úgy tűnt, hogy összesen 18 konténer látható. Nem világos, hogy mi magyarázza az eltérést.

A Khalifa Haftar parancsnok vezette LNA a Tobrukban székelő kormányszerv fegyveres erőiként szolgál, és nem ismeri el az ENSZ által támogatott, a líbiai polgárháború kirobbanásakor létrehozott tripoli ideiglenes állam fennhatóságát.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.