Török-szíriai földrengés

Meghaladta a 20 ezret a földrengés halálos áldozatainak száma

75 ezernél is több a sérült, a romok alatt további áldozatok ezrei lehetnek.

2023.02.09 20:52MTI

Csütörtök estére meghaladta a húszezret a hétfő hajnali törökországi és szíriai földrengés halálos áldozatainak száma a helyi hatóságok összesítése szerint.

Az Anadolu török hírügynökség a helyi katasztrófavédelemre (AFAD) hivatkozva 17 134 halottról jelentett Törökországból. Szíriában eddig 3317 halottról tudni.

Összességében 75 ezernél is több a sérült, a romok alatt pedig áldozatok további ezreit sejtik.

A mentésben részt vevő több mint százezer ember versenyt fut az idővel. Több mint három nappal a történtek után ugyanis egyre fogyatkoznak az esélyek további túlélőket találni.

A munkálatokat a hideg időjárás is hátráltatja a térségben.

További akadályt jelent Szíriában a 2011 óta dúló polgárháború. Mindazonáltal az ENSZ egy első segélykonvoja elérte a lázadók uralta észak-szíriai térséget. A helyi aktivisták jelentései szerint olyan szállítmányról van szó, amelyet még a földrengés előtt terveztek, de nem tudott elindulni, így nem a jelen helyzetben szükséges felszerelést, hanem főleg olyan dolgokat vitt, mint mosószerek.

Hétfőn több erős földrengés rázta meg Törökország délkeleti és Szíria északi részét, a legnagyobb rengés egyes mérések szerint a 7,8-as erősséget is elérte, hatalmas pusztítást okozva a régióban.

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.