Járvány

Pestisben hunyt el egy 10 éves gyerek Coloradóban

2015 óta az első haláleset Coloradóban, amely a rovarok által terjesztett betegséghez köthető.

2021.07.25 22:29ma.hu

2021. július 5-én egy 10 éves kislány halt meg pestisben, Coloradóban. A gyermek személyazonosságát – aki a Liner.hu szerint a La Plata megyei Durangóban található Sunnyside általános iskola negyedik osztályos tanulója volt – nem hozták nyilvánosságra.

Az egészségügyi szakemberek megpróbálják kideríteni, hol kapta el a betegséget.A coloradói közegészségügyi és környezetvédelmi minisztérium járványügyi vizsgálatot indított az ügyben.

Az amerikai egészségügyi minisztérium “szeretné, ha a coloradóiak tudnák, hogy bár ez a betegség nagyon ritka, de néha előfordul, és ha tüneteket észlelnek, azonnal forduljanak orvoshoz”.

A pestis baktériumokkal fertőz, amelyek főként bolhákon keresztül, vagy a fertőzött állatokkal való közvetlen érintkezés révén juthatnak át az emberre. A tünetek közé tartozik a láz, a hidegrázás, a fejfájás, a gyengeségérzet és a fájdalom, a duzzadt és érzékeny nyirokcsomók – közölte a CDC.

Colorado 2005 és 2020 között 22 pestises megbetegedést jelentett, ebből kilencet La Plata megyében. Négy ember halt meg pestisben 2015-ben az Egyesült Államokban, köztük két coloradói. A Daily Mail szerint a pestisjárványt a coloradói La Plata, Adams, Boulder, El Paso, Huerfano és San Miguel megyékben igazolták.

2005 és 2021 között 568 állatnál, köztük 104 macskánál és kutyánál mutatták ki a pestist Coloradóban. A tisztviselők arra kérik a lakosságot, hogy használjanak kullancsriasztót amikor a szabadban tartózkodnak, és győződjenek meg arról, hogy háziállataik be vannak-e oltva.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.