Járvány

Koronavírus - leáll az orosz-kínai vasúti közlekedés

130 orosz készül elhagyni Hupej tartományt.

2020.02.03 03:30MTI

Százharminc orosz állampolgár készül az új koronavírus okozta járvány által leginkább sújtott Hupej tartomány elhagyására - közölte vasárnap a Rosszija 24 hírcsatornával pekingi orosz nagykövetség.

A segítségért folyamodókat az orosz légierő repülőgépei fogják evakuálni. Korábbi bejelentés szerint a műveletet hétfőn és kedden tervezik végrehajtani.

Az orosz védelmi minisztérium vasárnap azt közölte, hogy a kimenekítéshez öt, egészségügyi szakembereket és orvosi felszerelést is szállító gépet vontak össze a távol-keleti katonai körzet egyik repülőterén.

A pekingi orosz képviseletnek vasárnapig a tartományban tartózkodó orosz állampolgárok közül 202-vel sikerült felvennie a kapcsolatot.

Oroszországban pénteki bejelentés szerint két, koronavírussal fertőzött személyt azonosítottak, egyet a Bajkálontúli területen, a másikat Tyumeny megyében. Mindketten kínai állampolgárok.

Oroszország egyébként vasárnaptól felfüggesztette a Kínával kétoldalú megállapodás keretében bevezetett vízummentes turistalátogatásokat és a munkavízumok kiadását.

Vasárnap esti bejelntés szerint hétfőtől teljesen leáll a vasúti személyszállítás is Oroszország és Kína között. Péntektől a Moszkva és a Peking között közlekedő szerelvények kivételével már leállították a kétoldalú vasúti személyforgalmat.

A gépjármű- és gyalogosforgalom elől a múlt héten lezárt orosz-kínai határon szombaton 150, vasárnap pedig 72 Kínában rekedt orosz állampolgár térhetett haza az ideiglenesen megnyitott folyosókon. A távol-keleti Tengermelléki terület hatóságai segítséget ajánlottak fel az ott élő kínai állampolgároknak arra az esetre, ha vissza kívánnának térni hazájukba.

Mihail Misusztyin orosz miniszterelnök vasárnap elrendelte hogy a 2019-nCoV koronavírus-fertőzést vegyék fel a veszélyes fertőző betegségek hivatalos listájára. A 2004-ben összeállított felsorolás eddig 15 kórt tartalmazott. Közöttük szerepelt egyebek között a HIV, a malária, a tbc, a lépfene, a kolera és a pestis is.

Vlagyimir Putyin orosz elnök egyébként pénteken segítséget ajánlott fel Hszi Csin-ping kínai elnöknek a kór elleni küzdelemben. Tatyjana Golikova, a fertőzés oroszországi terjedése elleni védekezésért felelős miniszterelnök-helyettes közölte, hogy Oroszország egyebek között védőmaszkokat szállít a szomszédos országba, ahol ezekből hiány lehet.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.