Járvány

Soha nem haltak még meg ennyien egy nap alatt a járvány kitörése óta

213-ra nőtt a koronavírus halottainak száma Kínában.

2020.01.31 09:34MTI

Kétszáztizenháromra nőtt a tüdőgyulladást okozó új koronavírus áldozatainak száma és 9692-re a fertőzötteké péntekre virradóra Kínában – közölte a kínai Nemzeti Egészségügyi Bizottság legfrissebb összesítésében.

A járvány gócpontjának számító közép-kínai Hupej tartományban csütörtökön 42-vel 204-re nőtt a vírusos megbetegedésben elhunytak száma. A járvány kitörése óta ez volt az egy nap alatt regisztrált legtöbb haláleset. A hupeji egészségügyi bizottság tájékoztatása szerint a tartományban 1220 újabb fertőzöttet azonosítottak, így számuk 5806-ra emelkedett.

Kínán kívül a járványnak nem volt halálos áldozata, de húsznál több országban már száznál is több beteget tartanak nyilván. Legutóbb Olaszországban mutatták ki két kínai turistánál a megbetegedést.

Kína biztos abban, hogy képes győzelmet aratni a koronavírussal szembeni harcban - jelentette ki Hua Csun-jing kínai külügyi szóvivő arra reagálva, hogy az Egészségügyi Világszervezet (WHO) nemzetközi közegészségügyi vészhelyzetté nyilvánította csütörtökön a tüdőgyulladás-járványt. Mint mondta, Peking együttműködik a WHO-val és más országokkal, hogy fenntartsák a globális és a regionális egészségügyi biztonságot.

10 nap


Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.