5,1-es

Földrengés rázta meg az atomerőmű környékét Iránban

Az amerikai földtani intézet mérése szerint az 5,1-es erősségű rengés fészke az atomerőműtől 45 kilométerre keletre, 38 kilométeres mélységben volt.

2019.12.28 08:33MTI

Az iráni katasztrófaelhárítási szolgálat egyik regionális vezetőjének közlése szerint a földmozgás nem okozott jelentős anyagi károkat, és nem érkeztek jelentések személyi sérülésekről.

Az amerikai földtani intézet mérése szerint az 5,1-es erősségű rengés fészke az atomerőműtől 45 kilométerre keletre, 38 kilométeres mélységben volt. A iráni szeizmológiai intézet szerint 4,9-es erősségű volt a földrengés, és 10 kilométeres mélységben pattant ki.

A rengés középpontjához Kalameh város volt a legközelebb, és egyelőre sem ott, sem másutt nem észleltek jelentős anyagi kárt - jelentette az Isna iráni hírügynökség. A Kalameh és Ahram város közötti utat lezárta egy földcsuszamlás, és egyes lakóházak falán repedések keletkeztek, de egy épület sem omlott be vagy össze.

Egy 4,9-es erősségű földrengés mérsékelt károkat tud okozni.

A busehri az ország egyetlen atomerőműve. Az Oroszország által épített és 2013-ban üzembe helyezett erőműben egy 1000 megawattos reaktor működik. 2016-ban orosz-iráni együttműködésben ugyancsak Busehrben elkezdtek építeni két másik reaktort, amelyek várhatóan csak 10 év alatt lesznek készen.

A perzsa-öbölbeli országok már többször kifejezték aggodalmukat amiatt, hogy egy jelentős földrengés kárt tehet a reaktorban, és radioaktív szennyeződés kerülhet a környezetbe. A busehri erőmű három tektonikai lemez találkozásánál fekszik, és Irán annak ellenére ezen a helyen építtette fel, hogy figyelmeztették erre a körülményre.

2013-ban, amikor 6,3-es erősségű rázta meg a térséget, és 37 ember halálát okozta, egy iráni tisztségviselő azt mondta: a reaktor 8-as erősségű rengéseket mindenképpen kibír.

Figyelem! A cikkhez hozzáfűzött hozzászólások nem a ma.hu network nézeteit tükrözik. A szerkesztőség mindössze a hírek publikációjával foglalkozik, a kommenteket nem tudja befolyásolni - azok az olvasók személyes véleményét tartalmazzák.

Kérjük, kulturáltan, mások személyiségi jogainak és jó hírnevének tiszteletben tartásával kommenteljenek!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.