Világvége

Sok a medve? Inkább kevés az erdő! Szörnyű látvány a drámai fairtás

Elismerték, 38,6 millió köbméternyi fát termelnek ki évente Romániában.

2019.11.23 16:16ma.hu

Romániában évente 38,6 millió köbméternyi fát vágnak ki, ebből 20 milliót illegálisan - jelentette be péntek Costel Alexe környezetvédelmi miniszter a Hotnews információi szerint, amiről a Transindex.ro portál tudósított.

A tárcavezető elmondása szerint az Országos Erdőleltár volt az első dolog, amit miniszterként meg szeretett volna nézni, mert a témát már a képviselőház környezetvédelmi szakbizottságának ülőseiről és sajtóból már ismerte, de a hivatalos adatokat minisztérium eddig eltitkolta. Elmondása szerint a sokkoló számok után megkérte leltár elkészítéséét vezető, Marin Gheorghet, hogy magyarázza el a dokumentáció összeállításának folyamatát, illetve az alkalmazott módszertant, és biztos abban, hogy ezek a számok valósak.

"A 18,5 millió köbméter és a 38,6 millió köbméter közötti különbség az engedély nélküli vágásokat jelenti. Manapság az illegális kitermelés a magántulajdonban lévő erdők estében a legnagyobb probléma, majd a helyi hatóságok erdei jönnek, míg a harmadik helyen a Romsilva felügyelete alatt lévő erdők következnek" - magyarázta a miniszter, aki ígéretet tett arra, hogy az összes szükséges anyagi és logisztikai forrás biztosítani fogják az Országos Erdőleltár harmadik szakászának az elkészítéséhez.

A miniszter arról is beszélt, hogy a faanyag automatikus követésére szolgáló SUMAL (Sistemului automat de Urmărire a Materialelor Lemnoase) rendszer modernizálásának a felgyorsításán dolgoznak. Elmondta, hogy nem fogadja el modernizálás 2020 júliusára kitűzött határidejét, azt szeretné, hogyha az emberi erőforrás, a logisztika megduplázásával már a jövő év elején működtetni tudják. Az most nyilvánosságra hozott számokat már egy ideje megírta a sajtó, de az Országos Erdőleltár adatait a minisztérium a nyilvánosság elől eltitkolta.

A képekért kattintson a Facebook-jelre a poszt jobb felső sarkában!

Amennyiben a Könyjelző eszköztárába szeretné felvenni az oldalt, akkor a hozzáadásnál a Könyvjelző eszköztár mappát válassza ki. A Könyvjelző eszköztárat a Nézet / Eszköztárak / Könyvjelző eszköztár menüpontban kapcsolhatja be.